Karácsonyi klasszikus jazz-be csomagolva
Írta: Fraller Ildikó, Fejér Tamás   
2017. december 13.
ImageCsaládi karácsonyi programra invitál az Alba Regia Szimfonikus Zenekar: a Diótörő című karácsonyi klasszikus jazz-be csomagolt koncertjét december 19-én este az MKOSZ Edzőközpontban lehet meghallgatni. A fehérvári zenekar és a Budapest Jazz Orchestra közös koncertjét Dubóczky Gergely vezényli, Csajkovszkij, Duke Ellington és Sosztakovics csodálatos dallamait hallhatja a közönség.

 

 

Karácsonyi klasszikus jazz-be csomagolva: az Alba Regia Szimfonikus Zenekar és a Budapest Jazz Orchestra közös ünnepi koncertje december 19-én, kedden 18 órakor kezdődik az MKOSZ Edzőcsarnokban. Diótörő jól ismert karácsonyi története Csajkovszkij klasszikus dallamaival és Duke Ellington jazz feldolgozásában hangzik fel, majd Dimitrij Sosztakovics 2. jazz-szvitjét játsszák el a zenészek. Az esten egy-egy klasszikus tétel után következnek a jazz dallamok, ami nagyon izgalmas zenei élményt ígér.

Ifj. Major István, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar igazgatója azt mondta, hogy elsőként rendeznek családi karácsonyi koncertet, és bízik benne, hogy ez sokaknak okoz majd örömöt az adventi várakozás időszakában. Az új sportcsarnokban nem a Diótörő című balettet mutatják be, hanem egy különlegességekkel megtöltött koncertre várják a közönséget: „Ahogyan a szórólapunkon is szerepel: ’Úgy, ahogy még nem hallották’!” Az igazgató hozzátette, hogy a Diótörő balett éppen 125 éves, ilyen apropója is van a családi rendezvénynek – amiből szeretnének hagyományt teremteni.

A különleges hangversenyt Dubóczky Gergely fogja dirigálni. A Sosztakovics jazz-szvit, mint mondta, azért került bele a műsorba, mert a koncert izgalmas találkozása a műfajoknak, és a téma is karácsonyi az orosz szerzőtől, Sosztakovicsnál pedig egy szaxofonkórussal bővül majd ki a szimfonikus zenekar: „Nagyon emészthető, fantasztikus hangzású, vidám ízvilágú tánckavalkád!” – invitált a karmester minden zenekedvelőt.

Kollmann Gábor, a Budapest Jazz Orchestra igazgatója a zenei tematika kialakulásáról elmondta, hogy nem első ízben működnek együtt szimfonikus zenekarral. A BJO-nak különleges kötődése van a Duke Ellington Big Band-hez, többek között a világhírű zenésszel, Ed Neumeisterrel való közös munka apropóján. A Diótörő átírása 1960-ban jelent meg lemezen, és ahogy az igazgató fogalmaz: az eredeti táncszvit is csodálatos zene, és ahogy a big band erre reflektál, az az ember fantáziáját meghaladó zenei élményt ad.

Selmeczi Gábor
koncertmester a házigazdák nevében azt emelte ki, hogy a Diótörő című koncert a két zenekar által előadott két mű fantasztikus szimbiózisát is megjeleníti, nemcsak kiegészíti, hanem fel is erősíti a jazz a klasszikus mű hangulatát. Kifejezte, hogy az Alba Regia Szimfonikus Zenekar tagjainak nagy öröm a BJO-val együtt játszani, valamint két koncertjük is van a hónapban, amit Dubóczky Gergely vezényel.

A PartiTúra bérletes diákok már ma is meghallgathatták jazzbe csomagolva és eredeti formájában is a Diótörőt. Nem véletlen, hogy az idei utolsó diákelőadásnak választották a darabot, ahogy a koncert előtt ifj. Major István, a Alba Regia Szimfonikus Zenekar vezetője elmondta, a mű a karácsonyi készülődés szinte elválaszthatatlan része a színházakban, először kilencven évvel ezelőtt mutatták be Magyarországon. Csak a Magyar Állami Operaházban, 1950-től kezdve több mint 900 előadást ért meg. A délelőtti előadáson készült fotók letölthetőek a Galériából!


Jegyeket elővételben online a www.arso.hu oldalon, valamint a Vörösmarty Színházban és a Fehérvári Jegyirodában lehet vásárolni.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."