Városi estéllyel a Frim Jakab Képességfejlesztő Otthonért
Írta: Fraller Ildikó   
2018. január 08.
ImageA társadalmi felelősségvállalás, az önzetlen segítségnyújtás hagyományos, újévköszöntő városi jótékonysági estjét szombaton este rendezték a Hotel Magyar Királyban. Idén a rendezvényen és az Adventi Futáson befolyt adománnyal a székesfehérvári Frim Jakab Képességfejlesztő Szakosított Otthont támogatják.

 

 

Székesfehérváron hetedik alkalommal rendeztek újévköszöntő Jótékonysági Estélyt, amellyel hagyományosan a város nevelési-oktatási, egészségügyi, illetve szociális intézményeit támogatják. Az idei ünnepi rendezvény teljes bevételét az Adventi Futás felajánlásaival együtt a Frim Jakab Képességfejlesztő Szakosított Otthonnak adományozzák. A bál kezdetéig több mint hétmillió forint gyűlt össze, amit a borárverés licitjei 3,89 millió forinttal egészítenek ki.

Az ünnepi rendezvény előtti sajtótájékoztatón dr. Cser-Palkovics András polgármester a város hagyományos rendezvényének a kezdeteit felidézve a jótékony célról szólt, ami idén nemes módon a jubiláló Frim Jakab Otthon példaértékű munkáját segíti. Kifejezte, hogy az intézményben ellátottak őszinte szeretete magával ragadó, őket szeretnék élménnyel támogatni – az estély több mint 140 résztvevője és a szponzoráló cégek. A polgármester a rendezvényről elmondta: „Akik eljönnek, biztosan nagyon jól fogják magukat érezni: egyrészt a program miatt, másrészt pedig azért, mert tudják, hogy egy nagyon jó ügyet támogatnak. Az adventi időszak, a karácsony és az új esztendő beköszönte után is szeretnénk felhívni az emberek figyelmét, hogy rászoruló intézmények nemcsak decemberben, hanem januárban is vannak, és a segítő szándékra az év minden szakában szükség van. Ennek az estélynek ez is az üzenete.” A polgármester köszönetet mondott az estély minden szervezőjének, a közreműködőknek, a helyet adó Hotel Magyar Királynak, valamint a hiteles személyiségként közreműködő Miklósa Erika operaénekesnek. Dr. Cser-Palkovics András azt is hangsúlyozta, hogy a megfogalmazott cél támogatásáról a közgyűlés egyhangú igennel voksolt, aminek egyik üzenete az embereket összekötő fontos közösségi ügyek mellett való egységes kiállás. Idén Lázárné Megyeri Zita vállalta az est fővédnökségét, aminek kapcsán a polgármester saját példájának okán is a közéleti szereplők családjaira, a feleségek által biztosított fontos háttérre utalt.

Az est háziasszonya, Miklósa Erika a város egyre pezsgőbb, a kultúrában, a sportban és a gazdaságban is fejlődő életéről szólt: „Az a lényeg, hogy él a város! Mint tenni akaró ember nagyon örültem annak, hogy a város vezetése számított a segítségemre. Mindig is álmom volt egy olyan esemény elindítása, ami elegáns tud maradni és hagyományt őriz a város életében. Ebben a térben semmi sem számít, csak az, hogy együtt vagyunk, jól szórakozunk, beszélgetünk: megmutatjuk, hogy vagyunk, és hogy szeretünk adni.” 

Lengyel Zsófia
válogatott parasportoló, az est moderátora azt az elfogadást köszönte meg, hogy mint fogyatékkal élő látássérült konferálhat. „Idén fogyatékossággal élő sorstársaim azok, akik a jótékonyságot és annak gyümölcsét élvezni tudják: ez külön büszkeség számomra, hogy ilyen fontos cél is sorra kerülhetett.

Rábai Ildikó
, a kedvezményezett intézmény igazgatója mély megérintettséggel fejezte ki köszönetét, ami az anyagi támogatás mellett a munkájuk elismerését is jelenti. „Nagyon nagy dolognak tartom azt, hogy azok az emberek, akik az estélyen részt vesznek, a belépőjükkel bennünket támogatnak. Úgy gondolom, hogy jó célt szolgál ez a felajánlás, és valóban élményszerzésre fordítjuk az összeget.”

A VII. Székesfehérvári Jótékonysági Estélyen dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte az est fővédnökét és háziasszonyát, majd beszédében az évindító társadalmi esemény kapcsán a város erős, támogató közösségéről szólt. A több mint ötven főt ellátó intézményt idén az adományokból élményekkel támogatják, a programjaikhoz szükséges kisbuszt pedig a város idei költségvetéséből tervezik biztosítani, mondta el, és felidézett egy emlékezetes személyes találkozást, amikor a gondozottak nagy érdeklődéssel és lelkesedéssel indultak a SEUSO-kiállításra.

Dr. Lázárné Megyeri Zita
, az estély fővédnöke, a Tiszta Szívvel Egyesületért Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke a városban megmutatkozó összetartásról megfogalmazta: „Egy városban élő embereket az kovácsol igazán közösséggé, egymást óvó, védő, szerető és tisztelő nagy családdá, ha fölismerik: a város, az önkormányzat felé irányított elvárásaik mellett ők is tehetnek valamit a közösségért.” – majd kifejezte tiszteletét, nagyrabecsülését, gratulált az eddig elért eredményekhez, és további sikereket kívánt. Bemutatta az általa létrehozott alapítványt, szólt a közösséget mozgósító és formáló célokról, majd a Korábban Születtem Alapítványban végzett munkájáról. Zárásképpen azt a kívánságát fogalmazta meg Mécs László gondolatai alapján, hogy az otthon vezetői és dolgozói a rájuk bízott kincseket, gyermekeket, fiatal felnőtteket tudják az év minden napján királyfinak és királylánynak látni – ahogy az édesanyák látják gyermekeiket.

A rendezvény színvonalas kulturális műsorában a vendégek hallhatták Miklósa Erikát, Szirtes Edina Mókust, és fellépett az Alba Regia Táncegyüttes Pulutyka csoportja. Az estet Lengyel Zsófia paratriatlonista konferálta. Az exkluzív vacsorát követően Jótékonysági Borárverést tartottak a neves borász, Miklós Csabi irányításával. Az estélyen a Cserta Band(a) zenélt.

Az ünnepi rendezvényen részt vett Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Spányi Antal megyés püspök is.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."