Tévedés, hogy a kivi nem bírja a hazai klímát!
Írta: Temesvári Márta - FMC   
2018. január 09.
ImageA banán és a citrusfélék után a kiviből fogyasztja a legtöbbet a magyar lakosság. S bár szinte mindenki a boltokból szerzi be ezt a kissé szőrös, olykor csupasz, ámde mindig barna héjú, zöld húsú csemegét, azért jó tudni, hogy – a közhiedelemmel ellentétben - hazánkban is jól termeszthető, mert megfelelő termőhelyen kellőképpen hidegtűrő!

 

A kivi Kínából, a Jangce völgyéből származik. Csavarodó hajtásaival nagy területet képes befutni. Nyár elején nyíló mutatós virágaiból őszre érnek be a hengeres vagy tojásdad, 5-10 centiméteres barna, szőrös bogyótermések. Húsának íze az ananász és a szamóca zamatára emlékeztet. Termésének különleges értéke nagy foszfor és vastartalma mellett az almánál tízszer nagyobb C-vitamin tartalma.

Vasi Szabó János kertjében díszlik két nőivarú Hayward kivi, valamint a porzójuk, egy Tomuri. Ez utóbbit a gazda egy nagy kertészetből vásárolta, ahol öntermékeny fajtaként árulták. Öt év elmúltával, amikor először virágozni kezdett, derült ki, hogy valójában „hím” növény növekedett a kertben, ezért egy megbízható magán faiskolából hozatott János két termő tövet.

Tévedés, hogy a kivi nem bírja a hazai klímát!
 

 

A teljes cikk elolvasható itt:

http://www.fmc.hu/2018/01/07/tevedes-hogy-a-kivi-nem-birja-a-hazai-klimat/

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."