Új lendület, régi cél
Írta: Havasi Tímea   
2018. január 24.
ImageSteigerwald Tibor, a Depónia Nonprofit Kft. ügyvezetője és dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere közös sajtótájékoztatón mutatta be a város hulladékszállítási közszolgáltatójának új arculatát. A Depónia felelős munkatársai újragondolták a logót, finomították a szlogent, frissül a megjelenés és elkészült egy bemutatkozó kisfilm is, mely azon túl, hogy a tájékoztatást szolgálja, segíti a fiatalok szemléletváltását az oktatásban. Mindezek mellett a Depónia Nonprofit Kft. névpályázatot írt ki az új kabalafigura elnevezésére is.

 

 

A cél nem változott, a Depónia Nonprofit Kft. továbbra is a környezet tisztaságát és az újrafelhasználást fókuszba helyező gazdaságosságot tartja szem előtt, viszont sor került a cég brandjének megújítására. 

A sajtótájékoztatón Steigerwald Tibor, a cég ügyvezetője úgy fogalmazott, hosszú hónapok kreatív munkája áll mögöttük. Az arculatváltás időszerűségének gondolata tavaly év elején született meg, hiszen a korábbihoz képest másképp kell kezelni a hulladékgazdálkodási közszolgáltatást.

Az arculatváltás jó példa két városi tulajdonú cég, a Depónia Nonprofit Kft. és a Fehérvár Médiacentrum együttműködésére. – fogalmazott dr. Cser-Palkovics András polgármester. Hozzátette, az új szlogenben minden szónak van jelentősége. A Depónia Nonprofit Kft. közösségi tulajdonban lévő, Székesfehérvár életminőségét alapjaiban meghatározó közszolgáltató cég. A szemléletformálás csak együtt, a közösség erejével érhető el, melyhez kellenek a szolgáltató alkalmazottai, a média, valamint a nevelési-oktatási intézmények és a szülők, a családok egyaránt.

Új szlogen és logó

A Depónia Nonprofit Kft. új szlogenje megfogalmazza a célt, és felhívja a figyelmet arra, hogy kizárólag közösen tudunk tenni környezetünk védelme érdekében. Ezt fejezi ki a Közösen egy zöld úton... jelmondat. A zöld út asszociál a jó, a helyes útra, a tiszta, hulladékmentes környezetre. Az új szlogen összefoglalja a kitűzött célt, mely megjelenik az újragondolt logón is. Láttatja az utat, előtérbe hozza az eddig a háttérben meghúzódó fát. Az út a közös, helyes út. A kis téglalapok jelképezik a szereplőket, de egyben utalnak a hulladéktípusokra is: zöld – a zöldhulladék, kék – a papír hulladék, sárga - a műanyag és fémhulladék, a piros színű pedig a hasznosíthatatlan hulladék, de akár azokat a szereplőket is jelképezheti, akik még nem léptek rá a helyes útra, azaz a szelektív hulladékgyűjtés útjára.
deponia_01.jpg


Ezek alapján újratervezték a négy új kukásautót díszítő matricákat, a személyes kommunikációhoz kapcsolódó eszközök arculati elemeit. Szintén megjelenik az új arculatban a Depónia „szó fa”, mely összefoglalja a cég iránymutató kulcsszavait.

deponia02.jpg
Lépést tartva az új kommunikációs irányokkal, elindult a Depónia Facebook oldala (www.facebook.com/deponianonprofitkft), továbbá átalakításra került a honlap is (http://www.deponia.hu). Lényeges a kapcsolattartás a lakosokkal, ezeken a felületeken a legfrissebb információkat osztják meg, megválaszolásra kerülnek a felmerülő kérdések. A honlap arculatvilága a logóhoz illeszkedik, továbbá kibővült két új ügyfélbarát funkcióval az online ügyfélszolgálattal (http://www.deponia.hu/urlap) és a szelektív gyűjtőpontok térképen való jelölésével (http://www.deponia.hu/szelektiv_szigetek).

deponia03.jpg


Film és kabalafigura

Jól érzékelhető az egyre erősödő online információfogyasztás napjainkban. Az internetes felületeken már nem csak olvasni szeretnek az emberek, hanem rövid bejátszásokból, videókból tájékozódnak. Ennek az igénynek a hatására a Fehérvár Médiacentrum elkészítette azt a rövid bemutatkozó filmet, melyet a Depónia Nonprofit Kft. az óvodások, iskolások ismereteinek bővítésére is felhasznál. Az oktatófilm főként az intézmények számára hasznos, hiszen a már működő „Hulladékból termék” kiállítás mellett ez a film is bemutatásra kerülhet akár egy környezetismereti óra vagy témahét kapcsán. A filmben már a Depónia új kabalafigurája kalauzolja a nézőt. A barátságos kis kabala megálmodását követően a megtervezésben és a figura életre keltésében szintén a Fehérvár Médiacentrum volt a Depónia segítségére.

deponia04.jpg

Kiemelt célcsoportot alkotnak a gyerekek, fiatalok, számukra  rendkívül szerethető lehet ez a figura, mely ihletője egy különös apró élőlény, a harántfogú gőték közé tartozó szalamandra faj. Mexikóban él, kizárólag Mexikó várostól délre, egyetlen kis tóban található.  A neve AXOLOTL, másnéven vízi kutya, akit sétáló halnak is szoktak nevezni. A környezetszennyezés miatt került a kipusztulás szélére saját élőhelyén. Ezért a tíz legveszélyeztetettebb állatfaj közé tartozik a világon. Örökifjú, hiszen az állat ivarérett korára is megőrzi lárvakori kopoltyúit. Ha a tó, amelyben az él, kiszárad, az állat elveszti kopoltyúit és átáll a tüdővel való légzésre. Különleges képességekkel rendelkezik. Ha elveszíti egyik testrészét, nem adja fel, hanem újranöveszti. A vidám és barátságos figura  segít megismertetni a Depónia munkáját, a szelektív hulladékgyűjtést és annak fontosságát, a környezetvédelem szerepét. Innovatív, megújuló, képes a változásra, s éppen ez a Depónia Nonprofit Kft. cégfilozófiája is.

Névadó pályázat

Mivel a kis kabalafigurának még nincs neve, a Depónia Nonprofit Kft. kéri a kreatív óvodásokat, iskolásokat, hogy találjanak ki egy frappáns nevet a kis figura számára.

Várják a 3-18 éves korosztály ötleteit 2018. január 24-től 2018. március 23-ig. A nyertes név megalkotója 50.000 Ft értékű ajándékban részesül.  A pályázati kiírás részletei és a szabályzat megtalálható a deponia.hu című weboldalon a Hírek között. 


A Depónia Nonprofit Kft. bemutatkozó kisfilmje az alábbi linken érhető el:
https://www.youtube.com/watch?v=QbFPcgWT4TE&feature=youtu.be

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."