Pomelo, az immunrendszer őre
Írta: Temesvári Márta - FMC   
2018. február 06.
ImageTüsszög, köhög, orrot fúj, fájó torokra panaszkodik és a betegségtől elgyötörten aludni vágyik körülöttem mostanában mindenki. Megállíthatatlanul tombol az influenza – és fogy a patikákban a „csoda-italpor”, ami szinte azonnali gyógyulást ígér (a vese- és májkárosító hatást szépen elhallgatva). No, de most kivételesen becsukjuk szemeinket a gyógyszertárak előtt, nem lázongunk (majd legközelebb…), s a legnagyobb „szupergyümölcsre” koncentrálunk, amely hatékony segítség lehet ebben az időszakban: ez pedig a pomelo.

 

 

Bevallom, hogy a teák helyett először a gyümölcsöket szoktam koncentráltan elővenni – pontosabban tányéromra rakni -, ha attól félek, hogy megtámadhat valamilyen betegség, illetve, ha már érzem is a kezdeti tüneteket. S mivel általában visszaigazolást is nyer a nagy halom gyümölcsbe fektetett hitem, és a finom falatok jótékony hatását kellőképpen ki is tudom élvezni, vagyis visszaigazolást kapok arról, hogy jó ötlet volt a csemegézés, így többnyire már nem is szükséges teát főznöm.

Egyszerűbb is megpucolni néhány finomságot, mint összeválogatni a tealeveleket, áztatni, leszűrni, mellőzni a fémet – ami tönkreteszi a főzetet -, üveg, fa, vagy műanyag kanalat keresni… úgyhogy most sem tettem másként: megpucoltam egy jókora pomelót, amelyet a C-vitamin aranybányájának is neveznek.

 

Pomelo, az immunrendszer őre

 

A pomelo még egyben (Fotó: dopaminejunkie.org)

Sokáig nem tudtam, mi ez a gyümölcs, mire jó, milyen az íze, és igazából nem is érdekelt a piros hálóban kapható sárga óriás. Aztán, amikor a lányom nyúzni kezdett, hogy vegyek neki, és hónapokon át pucolgattam a pomelót (mert nem olyan egyszerű hozzáférni a belsejéhez, mint például a banánhoz, aminek sitty-sutty lehúzzuk a külsejét és már haraphatjuk is), s egyre jobban élveztem a héja finom citrus illatát, ahogy a sejtek elszakadtak késem alatt, mígnem a keserű hártya aprólékos lehámozásakor egyszer csak megkóstoltam, s azonnal éreztem, hogy igen, ez kell nekem!

 

A témában írt cikk elolvasható az alábbi linkre kattintva:

http://fmc.hu/2017/02/05/pomelo-az-immunrendszer-ore/

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."