Ismét pont nélkül az AFKC
Írta: Mátay Balázs   
2018. február 05.
Tovább tart az Alba Fehérvár KC NB I-es női kézilabda csapatának rossz szériája, mert bár közel volt a pontszerzéshez, a megyei rivális Dunaújvárostól is kikapott szombaton este hazai pályán 24-23-ra.

 

A védekezéssel és a küzdőszellemmel nem volt baj, ám a támadások felépítésével, befejezésével annál több. Sok volt a technikai hiba és a véghajrában különösen hiányzott a gól a fehérvári egylet játékából. Hiába vezettek 22-21-re bő 7 perccel a vége előtt Mendy-ék, ezt követően mindössze egyszer voltak képesek betalálni, miközben a DKKA hármat dobott zsinórban, így jött az újabb vereség. Nascimento (a képen) 10 gólja a hajrára nézve viszont feltétlenül jó jel, ha tartja a formáját, sokat segíthet a felzárkózásban.

Még mindig van hátra annyi forduló, hogy fel lehet kapaszkodni akár az 5. helyig is, de most már sok botlás nem fér bele, különben marad a gyenge 8-10. hely, ami bőven a csapat tudásszintje és lehetőségei alatt van. Deli Rita együttese legközelebb (február 17, 17.00) a Ferencvárost fogadja, amely ellen hosszú évek óta nem nyert meccset, majd jön egy cseppet sem könnyű, sőt rázós kisvárdai kirándulás 23-án. Ezt követően az újonc Kecskemét érkezik Fehérvárra, március 3-án, ez lesz az első találkozó amelyen a kötelező győzelem terhével lép pályára az AFKC, majd jön egy nehéz váci kirándulás, végül pedig egy DVSC elleni hazai derbi. Két lutri, háromesélyes meccs, amelyekből ebben a szezonban eddig szinte mindig rosszul jött ki a fehérvári hölgykoszorú...

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."