Otthon botlott az Alba
Írta: Mátay Balázs   
2018. február 10.
ImageBombaformában, egy szolnoki bajnoki siker és a Körmend Európa-kupás eltángálása - ezzel együtt csoportelsősége és nyolcaddöntőbe jutása - után minden tekintetben topfavoritként várta a Kecskemét elleni hazai NB I-es ütközetet az Alba Fehérvár kosárlabda csapata.

 

Hiába azonban minden pozitív előjel, hatalmas meglepetésre 79-75-re kikapott Braniszlav Dzunics alakulata. Végig pontatlanul, a megszokottnál lassabb tempóban játszott, védekezését tekintve is csak időnként nyújtott megfelelő teljesítményt a bajnoki címvédő, amely sokszor produkált már az elmúlt időszakban hasonló periódusokat egy-egy találkozón, ám végül mindig jött egy ritmusváltás, amikor egyszerűen átrohant ellenfelein a gárda, összerántotta a védekezését és behúzta az aktuális mérkőzést. Most nem volt "varázsgomb"...

Az elejétől hiányzott Hill, akit irányítóként nem tudott helyettesíteni Kovács Ákos. Ő kiváló második számú irányító tud lenni, meccsenként 10-15 perc erejéig, de nem tudja úgy pörgetni dirigálni a csapatot, ahogy a most pihentetett amerikai. Hillel általában remekül működnek a gyors lerohanások, Kováccsal nem, mint ahogy a veterán Mohammed sem tudta úgy pörgetni a gárdát, ahogyan az egyébként tud. A statikusabb, lassabb Albát pedig féken tudta tartani az egyébként semmi extrát nem mutató KTE, amelynek szintén sok hiba volt a játékéban, de jobban jött ki a véghajrából.

A második harmad közepén volt egy bő 2 peres periódus, amikor bementek a külső dobások, jól zárt a védelem, elbizonytalanodott a KTE, el is ment 10 ponttal az Alba, ám utána minden visszazökkent a rossz kerékvágásba, a legvégén pedig, amikor nagyon kellett volna, nem jöttek a 3 pontosok, kulcspillanatban kétszer is eladta a labdát az Alba, de még így is nyerhetett volna, ha 2 másodperccel a vége előtt 75-77-bél Harris nem vállalja magára a 3 pontost és nem hibázza el... De mivel ez történt, majd még két büntetőt is bedobott a KTE, amikor már játékba hozni sem volt idő a labdát, valójában bekövetkezett, amire még talán egy perccel korábbans sem sokan fogadtak volna; bajnokot vert a Kecskemét, ráadásul idegenben.

A három hetes szünet előtt ez nem a legjobbkor jött. Az Alba marad 4. a tabellán, ám nem került így közelebb az előtte állókhoz, igaz, közben - a következő hét végén - a Magyar Kupában javíthat, ha megvédi címét. Minden más eredmény csalódást jelentene számára.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."