A MAGYAR SZÉPPRÓZA NAPJA  ÍRÓK A KÖNYVTÁRBAN
Írta: Preszter Ágnes   
2018. február 12.
ImageA Magyar Írószövetség kezdeményezte, hogy 2018. február 18-án, Jókai Mór születésnapján első ízben, majd attól kezdve minden évben ezen a napon rendezzék meg Kárpát-medence-szerte a magyar próza napját.

 

Az esemény méltó megünneplésére országos programsorozatot hirdettek 2018. február 12-től február 20-ig Írók a könyvtárban címmel. A meghívott vendégek olyan prózaírók lesznek, akik valamilyen irodalmi állami kitüntetésben már részesültek, fiatalabbak esetében pedig vagy Móricz-, vagy NKA alkotói ösztöndíjat kaptak. A Magyar Írószövetség partnereként az Informatikai és Könyvtári Szövetség is bekapcsolódott a program megvalósításába. A megyei hatókörű városi könyvtárak legalább két program megvalósításával csatlakoznak, melyből egyet a megyeszékhelyen, egyet a megyében szerveznek. A megvalósításra a Magyar Írószövetség biztosít forrást.

 

 

A Vörösmarty Mihály Könyvtár Székesfehérváron és Dunaújvárosban szervezi a programokat. Városunkba Spiró Györgyöt hívtuk meg, aki számos irodalmi díjban részesült. Az íróval Czinki Ferenc fog beszélgetni a VMK Olvasótermében 2018. február 13-án 18 órakor.

 

Természetesen Jókai Mórról sem feledkezünk meg, aki Könyvtárunk számára különös jelentőséggel bír, hiszen - idézve könyvtárunk történetéből - „A megyei könyvtár jogelődjének, a Városi Tisztviselők Könyvtárának létrehozása Jókai Mór 50 éves írói jubileumához kapcsolódott. A városi Törvényhatósági Bizottság 1893 tavaszán Székesfehérvár díszpolgárává választotta az írót, s még ebben az évben megrendelte összes műveinek 100 kötetes nemzeti díszkiadását.” Jókai Mórra emlékezve számos kísérőprogrammal is jelentkezünk. A részletekről honlapunkon folyamatos tájékoztatást nyújtunk.

 

Találkozzunk a könyvtárban!

 

www.vmk.hu

 

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."