Nemzetközi Könyvajándék Nap
Írta: ÖKK   
2018. február 14.
ImageA Vörösmarty Mihály Könyvtár valamennyi részlege és tagkönyvtára részt vesz a Nemzetközi Könyvajándék Nap elnevezésű kezdeményezésben a mai napon. Az intézmények többségében jó állapotú gyermekkönyvekből választhatnak az olvasók, a Budai úti könyvtárban megajándékozzák a kölcsönző hölgyeket és urakat, míg a Mészöly Géza utcai intézményben a gyerekek számára hirdettek könyvcsere akciót. A Szent Kristóf Ház fiataljai szintén ajándékot kapnak az akció kapcsán.

 

 

2012-ben február 14-én indították útjára a Nemzetközi Könyvajándék Napot azzal a szándékkal, hogy a gyermekek minél fiatalabb korban megismerjék és megszeressék az olvasást. Már az első évben 12 ország csatlakozott a kezdeményezéshez, aminek köszönhetően több tízezer könyv talált gazdára.

Civilként is bárki részt vehet ebben az akcióban. Ajándékozhatunk könyvet saját, rokon, vagy ismerős gyermeknek, hagyhatunk meglepetéskönyvet gyermekorvosi rendelők várótermében vagy játszótéren, amibe néhány kedves sorral üzenhetünk a szerencsés megtalálónak, adhatunk könyvet gyermekekkel foglalkozó intézményeknek, felkereshetünk jótékony célú szervezeteket, melyek ajándékunkat eljuttatják a rászoruló gyermekeknek, illetve várótermekben, járműveken is hagyhatunk olvasnivalót a kicsik számára.

A Vörösmarty Mihály Könyvtár valamennyi részlege és tagkönyvtára részt vesz az akcióban, többségükben könyvtári állományból törölt, jó állapotú gyermekkönyvekből választhatnak a kölcsönző olvasók. A Budai úti Tagkönyvtár a gyermekek mellett a felnőtt olvasókra is gondol, ezért az ezen a napon a kölcsönző hölgyeknek romantikus könyveket, az uraknak DVD lemezeket adnak.A gyermekek adományozóként is bekapcsolódhatnak a programba: a jó állapotban lévő, saját könyvüket kicserélhetik egy másikra a Mészöly Géza utcai Tagkönyvtárban.

A kezdeményezés kapcsán, ebben az évben a Szent Kristóf Ház fiataljait is megajándékozza a könyvtár.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."