A hálás nemzet őrzi dicső mártírjainak emlékezetét
Írta: Csordás Csilla, Fraller Ildikó, Bácskai Gergely, Gáspár Péter   
2018. március 18.
ImageA székesfehérvári emlékhelyeken hagyományosan a város diáksága adott ünnepi műsort, március 15-i nemzeti ünnepünkre készülve.

 

 

Székesfehérvár és Fejér Megye Önkormányzata, a politikai pártok és a civil szervezetek helyi képviselői a Jubál Károly-emléktáblánál, a Halesz parkban a ’48-as emlékműnél, a Bem József tábornok mellszobránál, a Petőfi-emléktáblánál, a Rónay Jácint-emléktáblánál, a Fekete Sas Szálló előtt, a Petőfi-szobornál, a Pelikán udvarban és a Kodolányi János Főiskola előtt is fejet hajtottak az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hősei emléke előtt.

A Halesz parkban a '48-as emlékműnél a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Széchenyi István Műszaki Szakgimnáziumának és Szakközépiskolájának diákjai tisztelegtek. Székesfehérvár Önkormányzata nevében Dr. Dienesné Fluck Györgyi és Dr. Horváth Miklósné önkormányzati képviselők, a Fejér Megyei Önkormányzat részéről pedig Tanka Csaba alelnök koszorúzott az emlékműnél. A gránitoszlopon álló turulmadár azoknak a hősöknek állít emléket, akik a Halesz ligetben lezajlott, a szabadságharc utolsó felkelése során veszítették életüket. 1849. augusztus 10-én mintegy kétezer fehérvári polgár szállt szembe a császári katonasággal. A császári csapatok fegyverrel a kézben fogták el a fehérvári Gánts Pált, Kutzka Mihályt, Uitz Ignácot, Varga Mihályt, Havelka Ferencet és Hübner Andrást, akik mindannyian városbeli iparosok voltak.

Feketehegy-Szárazrét lakói a Vörösmarty Általános Iskola tanulóival és tanáraival tartották meg ünnepségüket a Kultúrudvar Szabadtéri színpadán. Szigli István önkormányzati képviselő köszöntőjében azt mondta, az egyik legnagyobb ünnep számára március 15-e, ami a szabadságért való küzdelem ünnepe, és ma is az önálló nemzet eszméjét közvetíti. Az iskola színvonalas verses-zenés-táncos megemlékezését követően a Közösségi Ház előtt felavatták a Bem-szobrot, amit kilenc évvel ezelőtt hagyományteremtés céljából állítottak az iskola udvarán – most a városrész közösségi terén kapott helyet. A szobrot Milcsinszky Alajos plébános áldotta meg, majd koszorút helyezett el Törő Gábor országgyűlési képviselő és Szigli István, valamint a Székesfehérvári Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat, a Fidesz Magyar Polgári Szövetség, A Szabadművelődés Háza és az iskola képviselői, az óvodások pedig elhelyezték saját készítésű zászlóikat a szobor előtt.

A Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium diákjai a Jókai utcában, Jubál Károly emléktáblája előtt elevenítették fel a forradalmi eseményeket. Az ünnepi műsort az iskola 10. és 12. évfolyamos tanulói állították össze és adták elő.  A Himnuszt követően Berzsenyi Dániel: Magyarokhoz című verséből hangzott el részlet, majd felcsendült a Nemzeti dal. A 12 pontot az iskola diákjai és az ünnepségre érkezettekkel közösen mondták el, s közben Kossuth-nótákat, magyar népdalokat énekeltek. Az esemény helyszínéül szolgáló emléktábla névadójáról, Jubál Károlyról is megemlékeztek, aki Székesfehérváron született és végezte el a 6 osztályos gimnáziumot, majd a Bécsi Műegyetemen szerzett mérnöki diplomát. Később oktatói pályán tevékenykedett, részt vállalt a Kossuth-féle Iparegyesület munkájában is. 1848-ban örömmel üdvözölte a márciusi forradalmat, bátran vállalt szerepet az ellenállási mozgalomban. Ezután koszorút helyezett a Fejér Megyei Önkormányzat képviseletében Wilmek Tibor alelnök, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében Mészáros Attila alpolgármester. A programot a Szózat zárta.

Történeti áttekintés, Petőfi-versek, Nemzeti dal és a 12 pont is szerepelt a Hunyadi Mátyás Szakközépiskola műsorában. Az ünnepségen részt vettek a Székesfehérvári SZC I. István Szakgimnáziumának diákjai is. A márciusi ifjak emléke előtt koszorúzással tisztelgett Székesfehérvár Önkormányzata nevében Mészáros Attila alpolgármester alpolgármester, a Fejér Megyei Önkormányzat nevében pedig Wilmek Tibor alelnök.

A Vasvári Pál Általános Iskola 8. osztályos diákjai dramaturgiai játékkal készült, amelyben helyet kapott a Himnusz, a Szózat és a Nemzeti dal is. Laczkó Gábor, a Vasvári Pál Általános Iskola igazgatója mondott ünnepi beszédet, majd koszorúzással rótta le tiszteletét a ’48-as hősök előtt a Fejér Megyei Önkormányzat nevében Tanka Csaba alelnök, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának képviseletében Égi Tamás alpolgármester, valamint a Városi Levéltár és a Városszépítő Egyesület nevében dr. Csurgai Horváth József.

A Vasvári Pál Gimnázium Petőfi Sándor szobra előtt tisztelgett a János vitéz parkban. A diákok felidézték a forradalmi eseményeket a szobor előtt, a színes műsort követően a megyei önkormányzat részéről Tanka Csaba, a város nevében Mészáros Attila alpolgármester koszorúztak.

A Fekete Sas Szálló előtt a Ciszterci Szent István Gimnázium diákjai egy időgép segítségével 170 éven át „röpítették” Petőfi Sándort. A szabadságharc költője, aki éppen a ciszteresek mai ünnepségére érkezett, találkozott és örömmel vállalta a közös szelfi készítését egy, az ünnepségen a versét, a Nemzeti dalt szavaló ifjú rajongóval. Majd örömmel nyugtázta, hogy a 12 pontban megfogalmazott követeléseik teljesültek, s a diákok megfogalmazásában azt is megtudta, mit jelent ma, a XXI. század fiatalságának a szabadság fogalma. A Fekete Sas Szálló előtt összegyűlt emlékezők nagy tapssal jutalmazták a 10. a osztályosok műsorát. Az emlékezés koszorúit Wilmek Tibor, a Fejér Megyei Önkormányzat alelnöke és Róth Péter, Székesfehérvár alpolgármestere helyezték el.

A megemlékezések délben a Szabadságharcos úton és a Pelikán Udvarban folytatódtak. Az egykori vendégfogadó és a város első színjátszó helye a Pelikán Udvar, ahol olyan legendás alakok léptek fel, mint Déryné, Kántorné és Laborfalvi Róza. Ennek emléket is állítottak az épület homlokzatán elhelyezett emléktáblával. Vándorszínész korában játszott itt Petőfi Sándor is. Szabadság, szerelem, győzelem és bukás a márciusi ifjakkal együtt ma ismét megjelent a Teleki Blanka Gimnázium 10.a és 11.a osztályos diákjainak köszönhetően. A Pelikán Udvar bejárata mellett lévő emléktáblánál koszorút helyezett el Brájer Éva, Székesfehérvár alpolgármestere és Wilmek Tibor, a Fejér Megyei Önkormányzat alelnöke.

A Szabadságharcos úton a Kodolányi János Főiskola és a Kodolányi János Gimnázium és Szakgimnázium közös ünnepséggel tisztelgett a forradalmárok emléke előtt, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében Mészáros Attila alpolgármester, a Fejér Megyei Önkormányzat képviseletében Tanka Csaba alelnök helyezett el koszorút.

Székesfehérvár és a Fejér Megyei Önkormányzat képviselői mellett a politikai pártok és a civil szervezetek helyi képviselői a Jubál Károly-emléktáblánál, a Halesz parkban a ’48-as emlékműnél, a  Bem József tábornok mellszobránál, a Petőfi-emléktáblánál, a Rónay Jácint-emléktáblánál, a Fekete Sas Szálló előtt, a Petőfi-szobornál, a Pelikán udvarban és a Kodolányi János Főiskola előtt is fejet hajtottak a történelmi esemény hőseinek emléke előtt.

Nemzeti ünnepünkön, március 15-én, csütörtökön 9 órától kezdődnek a városi programok. A Rác utca és Halász utca közti füves területen hagyományőrző huszártáborban várja a családokat a Fehérvári Huszárok Egyesülete és az I. András Király Lovagrend a délelőtt folyamán 10.30 óráig: öltözet- és szerszámbemutatót, lópatkolást, lovas bemutatót láthatnak. A Városház téren a József-napi vásárban a kézművesek, őstermelők egész nap kínálják portékáikat, a gyerekeknek kézműves foglalkozások is szerveznek: felidézhetik a kor szakáll- és bajuszdivatját, készíthetnek gyékényparipát, csuhéból kokárdát, fakardot. Lesz körhinta, óriás társasjáték és az ólomkatona-öntést is kipróbálhatják.

A város ünnepi műsorában, A forradalom színei című látványos, fiatalos összművészeti, utcaszínházi produkciójában fehérvári fiatalok, a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium művészetis diákjai, néptáncosok, kórusok, hagyományőrzők működnek közre – a közönség délelőtt 10.15 órakor, majd délután 15 órakor is részese lehet a városi közösség ünnepének. A Városház téri megemlékezésen dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke és dr. Cser-Palkovics András polgármester osztják meg ünnepi gondolataikat, majd a résztvevők közös koszorúzáson vesznek részt a Fekete Sas Szállónál.

A fiatalok programja a Székesfehérvári Diáktanács flashmobjával folytatódik: a Városház téren közösen szavalják el Petőfi Sándor a forradalom szimbólumává vált költeményét, a Nemzeti dalt. Korhű ágyúkkal felszerelés-bemutatóra és közönségtalálkozóra vár kicsiket és nagyokat a Városháza előtt a Nagykátai Honvédtüzér Hagyományőrző Csapat 13-16 óra között, 14 órakor a Városháza Díszudvarának bejáratánál pedig Varró János népzenész tart autentikus hangszerbemutatót.

A rendezvényeken szeretettel várják közös ünneplésre a város közösségét!

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."