Víz világnapi díjátadó ünnepség volt Székesfehérváron
Írta: Fraller Ildikó   
2018. március 22.
ImageA „Gyalogolj a vízért!” szlogennel meghirdetett országos kampány és a „Tervezz vizes közösségi teret!” alkotópályázat és rajzpályázat díjátadó ünnepségét tartották Székesfehérváron a víz világnapján.

 

 

A Duna Múzeum, az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság rendezvényén Horváth Miklós Csaba, a Gazdasági Szakbizottság elnöke köszöntőjében a világnapi Védd természetesen! szlogen kapcsán a zöldutas struktúrák jelentőségéről és a környezetvédő Sóstó-rekonstrukcióról szólt. Tóth Sándor vízügyi főmérnök a szemléletváltás fontosságát hangsúlyozta.


„Gyalogolj a vízért!” szlogennel hirdetett kampányt a Duna Múzeum: a kezdeményezés közkúthoz vezető 6 km-es gyalogtúrára és kapcsolódó tevékenységekre hívta az érdeklődőket, a víz felhasználásával, valamint fotó- és tablókészítéssel. A diákoknak hagyományosan meghirdették a „Tervezz vizes közösségi teret!” alkotó- és rajzpályázatot is.

A víz világnapi díjátadó ünnepségen Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője köszöntötte a megjelenteket. Beszédében Horváth Miklós Csaba, a Gazdasági Szakbizottság elnöke, mint volt vízügyes szakember a víz világnapján a Védd természetesen! nemzetközi szlogennel kapcsolatban felidézte, amikor 1992-ben egy konferencián döntöttek a világnapról, hogy az egészséges ivóvíz fontosságára és a vízkészletek veszélyeztetettségére hívják fel a figyelmet. A szürke infrastruktúráról, az árvizekről, aszályokról és a vízszennyezésekről is szólt; míg a zöldutas struktúra – mondta – több problémának a megoldására is lehetőséget adna az erdők újratelepítésével, a folyók ártereinek visszaadásával, az élővilág helyreállításával. „Bízom benne, hogy a Védd természetesen! szlogen mindannyiunk fejébe betáplálódik: hogy valóban védjük a környezetet és a tiszta ivóvízért mindent megtegyünk!” – fogalmazott a rendezvény fontosságáról a szakbizottság elnöke, és a résztvevőknek a Sóstó Természetvédelmi Terület rekonstrukciójáról beszélt, amelynek a vízpótlása részben tisztított szennyvízzel lesz megoldva, így csökkenni fog a környezetszennyezés. Horváth Miklós Csaba köszönetet mondott a szervezőknek a fiatalokat bevonó pályázat kiírásáért. Örömét fejezte ki, hogy a városban zajlik az országos díjátadó, majd gratulált minden pályázónak és a nyerteseknek.

Tóth Sándor
, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság főmérnöke is méltatta a Duna Múzeum kezdeményezését, és azt mondta, hogy a fiatal nemzedék elismerése még ebben az árvizes-belvizes időszakban is nagyon fontos. A jelmondattal kapcsolatban a felnőttek szemléletváltására hívta fel a figyelmet, akik a természet átalakításának a hőskorában nőttek fel. Mint mondta, a mai nemzedék egy más szemlélettel nő fel, amit a pályaművek is tükröznek. A jelenlevő diákok küldetésének pedig ennek a szemléletnek a továbbadását és átadását jelölte meg, hogy a megjövendölt nagy természeti katasztrófák ne következzenek be. A nagyon sok és a túlságosan kevés víz, valamint a vizek minőségének a problémáját együtt kell kezelni – ez ma a szakemberek legjelentősebb kihívása.

A rendezvényen a pályázat két esőcsináló versét a Balatoni Cápák és a Csikóhalak csapata adta elő. A Duna Múzeum munkatársainak értékeléséből kiderült többek között, hogy a fiatalok érzékenyen reagálnak a világban történt problémákra, jól használják az okoseszközöket és nagyon kreatívan oldották meg a feladatokat. A díjátadásban közreműködött Horváth Miklós Csaba és Szalkai Tímea múzeumigazgató.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."