Első alkalommal adták át a Pelikán-díjat
Írta: Csordás Csilla   
2018. április 16.
ImageDíjátadóval és a művészeti egyetemek hallgatói által összeállított és rendezett műsorral ért véget a MET, a Művészeti Egyetemek Találkozója vasárnap a Vörösmarty Színházban. A Székesfehérvár Önkormányzata által erre az alkalomra alapított, a fiatal tehetségeket támogató Pelikán-díjat dr. Cser-Palkovics András polgármester adta át.

 

Sikeresnek értékelték a Művészeti Egyetemek Találkozóját a részt vevők és a szervezők egyaránt a vasárnapi záróeseményen a Vörösmarty Színházban. Hargitai Iván, a színház prózai tagozatának vezetője a három nap lényege a találkozás. A művészeknek (is) nagyon fontos, hogy ne szűküljön be a horizont. Az alkotói munka során kell, hogy megismerjék más művészeti ágak tevékenységét, belefolyva az alkotó munkába.

Bagó Bertalan, a színház művészeti vezetője Karinthy: Találkozás egy fiatalemberrel című írásához hasonlította a fiatalokkal való találkozást, alkotást. Ahogy körül néztünk, mindenhol fiatalkori önmagunkat láttuk, és így lehetőségünk adódott egy kis számvetésre is, mi az, amit még nem valósítottunk meg a terveink közül. Székesfehérvár tele van élettel, a művészeti egyetemek hallgatói is örömmel érkeztek ebbe a lüktető városba, ahol különösen odafigyelnek a kultúra támogatására.

Dr. Szikora János, a Vörösmarty Színház direktora rövid közvéleménykutatást tett a nézők soraiban ülő egyetemisták között, egyetlen kérdést feltéve: Jól érezték-e magukat Székesfehérváron? A válasz hatalmas taps és ováció volt. Az igazgató hozzátette, ezen a díjátadón az elismeréseken túl az igazi díjak pénzben nem kifejezhetők. Ezek ugyanis a fiatalokat inspiráló találkozások, amelyek a művészeket mindig előbbre viszi az alkotásban.

A Művészeti Egyetemek Találkozójának folytatása következik. A hagyományteremtő alkalom után jövőre ismét várja Székesfehérvár a művészeti egyetemek hallgatóit, jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki először adta át a Pelikán-díjat, amelyet erre az alkalomra alapított Székesfehérvár Önkormányzata. A szakmai elismerést Nagy Péter István, a Színház és Filmművészeti Egyetem koreográfus-rendező hallgatója vehette át.

Az ARTeatrum Alapítvány különdíját dr. Szikora János a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar csoportjának, míg Horváth Csaba, a Videoton Holding Zrt. marketing és értékesítési igazgatója Süle Tamásnak, a Magyar Képzőművészeti Egyetem intermédia szakos hallgatójának adta át.

A díjátadókat követően egy performancot láthatott a közönség. Táncos, színész, rendező, festőművész, operatőr, látványtervező és zenész közösen dolgozott a találkozót záró előadáson. Az izgalmas összművészeti munka eredményét a fiatalok vasárnap délután mutatták be a színpadon.

A háromnapos fesztiválon 26 nyilvános művészeti programon vehettek részt az érdeklődők: a filmklubok, workshopok, koncertek és interaktív foglalkozások mellett a rendezvény találkozási lehetőséget nyújtott a művésztanárokkal és fiatal hallgatókkal, ezenkívül pályaválasztási tanácsadást is tartottak a művészeti egyetemek iránt érdeklődőknek. Az alkotás öröme nemcsak a színpadon, a zeneteremben, a festővásznon volt jelen, hanem a tűzhely mellett is. A fiatalok pörköltfőző versenyen is összemérhették tudásukat, kreativitásukat.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."