Vidi: sokat ért a Loki legyőzése
Írta: Mátay Balázs   
2018. április 23.
ImageA Videoton labdarúgó csapata annak tudatában léphetett pályára a dobogóra hajtó DVSC ellen az NB I (OTP Bank Liga) 27. fordulójában, hogy a nagy rivális Ferencváros csak 2-2-re végzett hazai pályán a Paks ellen, úgy, hogy a 95. percben 11-esből egyenlített.

 

 

Mindez azt jelentette, hogy győzelme esetén visszafoglalja a listavezető pozícióját a zöld-fehérektől. Ez végül sikerült is, remek első félidei játékával - Marko Scsepovics közeli találatának köszönhetően - teljesen megérdemelten nyert 1-0-ra a fehérvári alakulat.

Az első játékrészben a nagy tétnek és a Vidi kecsegtető lehetőségének megfelelően végig a Nikolics-gárda támadott, s szerzett vezetést a 20. percben egy szögletet követő kapu előtti kavarodás után Marko Scsepovics jóvoltából, 1-0!. A találkozó összképét tekintve az első 45 perc után az egygólos fehérvári vezetés teljes mértékben a debreceniekre nézve volt hízelgő...

A folytatásban sem sok minden változott, bár a DVSC is már gyakrabban jött előre, Kovácsiknak nem akadt dolga, miközben az 58. percben Stefan Scsepovics ajtó-ablak helyzetben, az ötösről mellé fejelt egy remek jobb oldali beadást. Egygólos vezetésnél elég tékozló üzemmód ilyen ziccert elhibázni, kiváltképp, hogy közben egyre jobban leült a Vidi játéka, a Loki pedig ezt köszönte és egyre többször próbálkozott támadást is vezetni. Főleg azért volt felelőtlen a fehérvári egylet, mert egymás után szabálytalankodtak védői a saját 16-osukhoz viszonylag közel, ami a szálfatermetű hajdúsági játékosok mellett a beadásoknál komoly kockázat. Nikolics mester gyakran szét is tárta a karját, jelezvén, nem igazán tetszik neki, amit lát... 10 perc alatt 5 ilyen szabadrúgás akadt, amit aztán megúszott a piros-kék egylet komolyabb ziccer nélkül.

A hajrához érve a gólszerző M. Scsepovicsot kellett lecserélni, mert csúnyán elrúgták a bal bokáját. Elsőre ijesztően terült el és jelzett azonnali cserét, végül a saját lábán támogatták le. Varga József állt be helyette. Remélhetőleg nincs komolyabb baja a szerb támadónak. A másik oldalon közben Bücs Zsolt edző (az eltiltott Herczeg Andrást helyettesítette) támadókat hozott be csereként, ami érthető, hiszen hátrányban volt csapata. Ennek ellenére percekig aztán a vendégek kapuja elé szorult a labda, főképp azért, mert Varga Kevin egymás után kétszer is felrúgta Lazovicsot, ezekért pedig szabadrúgások jártak, meg egy sárga Vargának. Járt volna mind a kettőért, de Vad II nem merte bevállalni, hogy kiállítsa... A szabadrúgásokat Lazovics, majd Huszti pazarolta el. Ekkor már a 83. percben jártunk.

A további - hosszabbítással együtt - 10 percben már semmi érdekes nem történt, a Vidi az első félidei produkciója okán feltétlenül megérdemelten nyert, így két ponttal a Ferencváros elé lépett a tabellán, hosszú idő után visszavette a vezetést riválisától. Hat körrel a zárás előtt előnyösebb pozícióba került a piros-kék gárda, s mivel a  szombati (április 28, 17.00) paksi vendégszereplés után éppen a Fradit fogadja majd Felcsúton, május 5-én 19.30-kor, könnyen lehet, hogy az lesz a bajnoki döntő.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."