Véget ért a tekézők városi bajnoksága
Írta: Somos Zoltán   
2018. május 23.
ImageKedden adták át a városi amatőr tekebajnokság idei kiírásának érmeit és elismeréseit. A bajnokság ősszel kezdődött és májusig tartott, tizenkét csapat részvételével.

 

 

Komoly hagyományai vannak az amatőr tekézésnek Székesfehérváron. 2000 óta zajlik a városi tekebajnokság, öt éve a Köfém-tekepálya ad otthont a mérkőzéseknek. Idén tizenkét csapat játszott huszonkét fordulót, így alakult ki a végeredmény. Csapatonként minimum öt-hat fő játszott ősszel és tavasszal is ennyi fordulót, május 3-án ért véget a küzdelem. A mezőnyben több olyan régi csapat is található, amely amióta megrendezik a bajnokságot, mindig indult. Vannak együttesek, amelyekben férfiak és nők is gurítanak, és volt a mezőnyben egy tisztán női csapat, a 9. helyen végzett Marxim csajok. 

A díjátadón megjelent Mészáros Attila alpolgármester, aki kiemelte, továbbra is fontos eleme a város sportéletének a tekézők bajnoksága. „Szívből gratulálok minden csapatnak! Örülök, hogy idén is ilyen szép létszámmal zajlott a hagyományos városi tekebajnokság. A város eddig is biztosította a lebonyolítás feltételének számító helyszínt, és ez a továbbiakban is így lesz, amíg a Köfém-csarnokban zajlik a bajnokság. Nagyszerű közösségi program a tekézés, ezt hosszú évek óta bizonyítja ez a sorozat is. A nyárra jó pihenést kívánok, ősszel pedig újult erővel indulhat a bajnokság!” - mondta Mészáros Attila. 

Magony Tamás
, a Polgármesteri Hivatal Ifjúsági, Civil és Sportirodájának munkatársa elmondta, nemcsak a bajnoki küzdelmek jelentik a tekeéletet Fehérváron, a Nyitott tornatermek program keretében is igen aktívak a tekések. A június 15-én kezdődő nyári szünet után, szeptembertől is várják majd a megszokott pénteki időpontban a sportág szerelmeseit. 

A díjátadón minden csapatnak jutott elismerés, a dobogósok természetesen kupát, érmeket is kaptak. A 2017/18-as bajnokság végeredménye:  1. Marxim Pizzéria
2. Hajtó család
3. TTH Csór
4. Sportkedvelők
5. Tűzoltók
6. Insolidum
7. KÖF-Al
8. Retro
9. Marxim csajok
10. Közút
11. Volán
12. Amatőrök 

Különdíjként Hajtó János Emlékérmet kapott a legjobb női és férfi versenyző, Magda Lilla és Nyírán József.
 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."