Futva a tiszta, egészséges Székesfehérvárért
Írta: Somos Zoltán   
2018. május 29.
ImageHetedik alkalommal rendezik meg a környezetvédelmi világnapon a Tiszta Egészséges Székesfehérvárért tömegfutást. Június első vasárnapján a megszokott helyszínen és távokon futhatnak a nevezők a Várkörúton.

 

 

A TESZ-futás hagyománnyá vált, amely évek óta sok futót mozgat meg a belvárosban. Ahogy mindig, idén is lehet egyéniben, illetve csapatban is teljesíteni a választott távot, ami lehet 4.8kilométer (3 kör a pályán) vagy 9.6 kilométer (6 kör). A környezettudatos életmódot propagáló tömegfutáson idén is lesz egykörös Depónia-futás. Az esemény sajtótájékoztatóján Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok visszatekintett a kezdetekre.

„Hét éve ütünk le beszélni egy ilyen tömegfutásról, akkor kezdődött a TESZ-futás történelme. Hirt Károly kezdeményezése volt a rendezvény, ami immár évek óta egyre több résztvevőt vonz. A városnak nagyon fontos az itt élők egészsége, és ezt a sporton keresztül tudjuk leginkább elérni. Megszólítani az embereket, létesítményeket biztosítani számukra – a fehérvári közös sportnak pedig egy igazi ünnepe a Tesz-futás. Köszönet mindazoknak, akik mellé álltak és lehetővé teszik a sikeres lebonyolítást” – mondta Östör Annamária, aki azt is elárulta, ő az első TESZ-futás óta fut rendszeresen. 

A Depónia Nonprofit Kft. már legelső alkalommal a kezdeményezés mellé állt, és mint Steigerwald Tibor igazgató elmondta, továbbra is fontosnak tartják, hogy ezen keresztül is propagálják többek közt a szelektív hulladékgyűjtést. „Nagyon örülök,hogy tudjuk támogatni a rendezvényt, remélem még sokáig így lesz. A hetedik alkalmat már lehet hagyománynak nevezni, számunkra egyfajta kötelezettség ennek tovább vitele, ahogy az ARAK számára is. Az elmúlt években pozitív irányt vett a lakosság hulladékgazdálkodó közszolgáltatással törtnő együttműködése. 20-30 százalékkal nő évente a szelektíven gyűjtött hulladék mennyisége, tavaly 6700 tonna volt, ami óriási szám – ehhez a növekvő tendenciához a TESZ-futáshoz hasonló népszerűsítő rendezvények is hozzájárulnak.” 

Hirt Károly
volt az ötletgazda annak idején, de ő is kiemelte, egyedül az ARAK nem valósíthatta volna meg az azóta népszerűvé vált tömegfutást. „Minden ötlet annyit ér, amit megvalósítunk belőle. Ez a támogatók nélkül nehéz lett volna. Örülök, hogy annak idején a város vezetése egyetértett a céljainkkal: csináljunk egy olyan eseményt, ami nemcsak egy korosztályt, hanem mindenkit megszólít, egy hívószón keresztül. A hívószó az egészség, illetve a környezettudatos életmód volt. Örömmel vállaltuk fel, hogy a futni vágyó és szerető réteget meg tudtuk mozgatni egy fehérvári programban, olyanokat is, akik ilyen közösségi élménnyel még nem találkoztak. Nem a teljesítmény a legfontosabb, hanem hogy rákészülnek, ezáltal egészségesebben élnek.” - mutatott rá az ARAK elnöke. 

Az idei TESZ futás június 3-án a tavalyi útvonalon zajlik majd. Újdonság, hogy a munkahelyi csapatok nem váltóban, hanem háromfős csapatban teljesítik a távot, mindhárom futó három kört tesz meg és az összesített idejüket mérik. Ezek az egységek ezúttal nem nevezhettek előre, a helyszínen állhatnak össze olyan csapattagokból, akik egyéni számban indulnak – mondta el a részletekről Borsányi Zoltán szervező. A családi csapatok versenye, amelyben két felnőtt és egy gyermek vagy egy felnőtt és két gyermek alkot egységet, hasonló szisztéma szerint zajlik, de ők csak egy kört futnak. Az előnevezés már lezárult, június 1-jén lesz rajtcsomag átvétel azoknak, akik éltek vele. Természetesen a helyszínen a futás napján, június 3-án is lehet még nevezni 15 órától. Szintén újítás, hogy a régóta támogató Decathlonnak köszönhetően a díjazás külön lesz a 35 évnél fiatalabb és idősebb korosztály számára. 

A rajt 17 órakor lesz, ekkor az egyéni és csapatfutókat indítják, majd 18 órakor kezdődik a hagyományos Depónia-futás, amelyre egy összelapított PET-palackkal lehet benevezni. Az ide nevezők közül az első ezer induló megkapja a hagyományos pólót. 

A Humán Szolgáltató Intézet jóvoltából a helyszínen légzésfunkció vizsgálatnak, testösszetétel mérésnek, vérnyomásmérésnek is bárki alávetheti magát, ahogy esz számítógépes talpvizsgálat és futócipő tanácsadás is. 

A TESZ-futás napján, jövő vasárnap 14 és 20 óra között útlezárás lesz a Várkörúton az Országzászló tér és a Petői utca, illetve a Rákóczi úton a Várkörút és a József Attila utca közötti szakaszon.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."