Szakmai innováció és fejlesztés
Írta: Fraller Ildikó   
2018. május 29.
A Székesfehérvári Tankerületi Központ sikeres pályázatot nyújtott be az EFOP-3.1.6-16 kódszámú, A köznevelés esélyteremtő szerepének erősítése című felhívásra. A 2021-ig megvalósítandó Szakmai innováció és fejlesztés a különleges bánásmódot igénylő gyermekekért projekt – amely 398 millió forintból valósul meg – nyitó rendezvényét a Városházán tartották tegnap.

 

 

A pályázatról Török Szabolcs tankerületi igazgató és dr. Mile Anikó, a projekt szakmai vezetője adtak tájékoztatást. A konferencia résztvevőit Brájer Éva alpolgármester köszöntötte. Partnerséget ajánlott a tankerületnek olyan szakmai team-ek kialakítására, amelyek a gyermekek integrált nevelését segítik, „(…) hogy a következő felnövő generáció empatikusabb, elfogadóbb legyen.”


Török Szabolcs tankerületi igazgató a projektnyitó rendezvény sajtótájékoztatóján elmondta, hogy olyan módszertani megújulást célzó pályázatot nyert el a Székesfehérvári Tankerületi Központ és az általa fenntartott Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat, illetve az Arany János EGYMI és a Móri Gárdonyi EGYMI, amely valóban nemes célt szolgál. „Az épület, az infrastruktúra megújítása mellett legalább annyira, ha nem még inkább fontos számunkra a módszertanok megújulása, hogy a pedagógusok módszertani fejlődését tudjuk támogatni.” Hozzátette, hogy a közel 400 millió forint óriási segítséget jelent a gyógypedagógia berkein belül, és a társadalom érzékenyítésének a jelentőségét, valamint a rászoruló gyermekek fejlesztésének szükségességét hangsúlyozta. 

A projekt szakmai vezetője, dr. Mile Anikó ismertetve a pályázat tartalmát elmondta, hogy a fejlesztés a sajátos nevelési igényű, a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő és a kiemelten tehetséges gyermekek nevelését is érinti. A megvalósítandó Szakmai innováció és fejlesztés a különleges bánásmódot igénylő gyermekekért projekt a Székesfehérvári Tankerületi Központ által fenntartott és működtetett intézményekben valósul meg. Az Arany János Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény két feladatellátási hellyel, a súlyos és halmozottan fogyatékos gyermekeket ellátó intézményegységével, valamint az utazó gyógypedagógusi hálózatot működtető szervezeti egységével kapcsolódik a projekthez. E két típusú feladatellátási hellyel csatlakozik be a Móri Gárdonyi Géza Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény is. A Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat pedagógiai szakszolgálati intézményként 13 feladatellátási hellyel vesz részt a pályázatban. A Székesfehérvári Tankerületi Központ pályázata a felhívás mindhárom részcéljára kiterjed mindösszesen 17 feladatellátási hely bevonásával.

A szakmai program átfogó célja, hogy széleskörű együttműködéseken alapuló szakmai fejlesztéseivel járuljon hozzá a befogadó nevelés-oktatás megvalósításához, a pedagógiai/gyógypedagógiai többletszolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáféréshez, a méltányos pedagógia kialakításához – amit három, a különleges bánásmódot igénylő gyermekek, tanulók ellátásában érintett intézménytípus szakmai fejlesztésével valósít meg. A súlyosan, halmozottan sérült gyermekeket ellátó intézmények, a pedagógiai szakszolgálat, valamint az utazó gyógypedagógusi hálózatok ezen átfogó célt más-más részcélok mentén valósítják meg, szervezetüknek, szakmai specifikumuknak megfelelően. Az EFOP-3.1.6-16-2017-0034 azonosítószámú projekt 2018. május 1 – 2021. április 30. időszakban valósul meg, a támogatás összege 397.995.453 forint.

A projekt nyitókonferenciáján Brájer Éva alpolgármester köszöntötte a résztvevőket, kiemelve a társadalmi elfogadás fontosságának az ügyét, szükségességét. A témához kapcsolódóan arról a programról beszélt, amit 2017-ben kezdtek el, a város gyermekeiért érzett felelősségből: hogyan tud a város – nemcsak a saját fenntartású – intézményeinek a munkájába intenzíven bekapcsolódni. Négy fél státuszt hoztak létre a Székesfehérvári Család- és Gyermekjóléti Központban egy interjú, kutatómunka elvégzése céljából, ami a pedagógusok, iskolák problémáit mérte fel. A tanulságos eredményeket, az új feladatokat jelentő súlypontok eltolódását mérlegelve tíz újabb státusszal erősítették meg az intézményt, hogy a felméréseket követően a cselekvési fázis következhessen. „Szeretnénk felajánlani a partnerséget a tankerület számára is: miután minden iskolában ott lesznek a szociális munkásaink, és miután ott vannak az intézményeinkben a gyermekorvosok, sok helyen például a rendőrség szakemberei – olyan team-eket szeretnénk kialakítani, amelyek segítik például az autizmussal vagy más problémákkal élő gyermekek integrált nevelését.” Az alpolgármester a szociális problémák megváltozására, a fogalom jelentéskörének bővülésére hívta fel a figyelmet, és azt mondta, a közösségi problémákkal foglalkozó szakmai csoportokban a pszichológusoknak, illetve a fiatal felnőtteknek, diákoknak is fontos helye lenne: „(…) hogy a következő felnövő generáció empatikusabb, elfogadóbb legyen.” – fogalmazott. 

A konferenciát Török Szabolcs nyitotta meg, köszönetét fejezve ki a Tankerület saját projektjében dolgozóknak, akik az országosan is kiemelt programot vezetik. A legfontosabb üzeneteként pedig a nevelés, oktatás belülről való megújulását fogalmazta meg.

A szimpóziumon a projekt szempontjaihoz kapcsolódó előadások hangzottak el, többek között az utazó gyógypedagógusi hálózatok szerepéről, lehetőségeiről, a halmozottan sérültek fejlesztésének tapasztalatairól vagy a pedagógiai szakszolgálat szerepéről a gyermekek ellátásában.

A szakmai rendezvényen részt vett dr. Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa, Galambos Zsuzsa, a Pedagógiai Oktatási Központ főosztályvezetője, Mátrahalmi Tibor, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Fejér Megyei Kirendeltségének igazgatója, Dancs Norbert a Székesfehérvári Járási Hivatal vezetője, Tisztl Henrik, a Székesfehérvári Család- és Gyermekjóléti Központ intézményvezetője és Baloghné Szűcs Klára, a Tankerületi Központ szakmai igazgatóhelyettese.
 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."