Idén is várják a gyerekeket az önkormányzati táborokba
Írta: Havasi Tímea   
2018. június 12.
ImageAz előző évekhez hasonló gazdag programkínálattal várják a gyerekeket idén is a Székesfehérvár Önkormányzata által szervezett nyári táborokban. A népszerűséget mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a Velencén zajló bentlakásos ifjúsági tábor négy turnusából három már betelt. Az utolsó, népi hagyományőrző turnusra, továbbá a Bregyó-közi Napraforgó Városi Napközis Táborba azonban továbbra is várják a jelentkezőket.

 

A Székesfehérvári Gyermek- és Ifjúsági Tábor idén július 1-je és 27-e között négy turnuson át tart Velencén. Az első három turnusra már beteltek a helyek, az utolsó, július 22-27-i időszakra azonban még van 30 szabad férőhely. A népi hagyományőrző táborba érkeznek moldvai csángó  gyerekek és felnőttek a tőlünk 1100 kilométerre fekvő faluból, Pusztinából.  A fergeteges táncházak, az izgalmas métázás, a csülközés és sok más népi játék, a hangszerkészítés és többféle alkotó foglalkozás mellett  lehetőség   lesz  megfigyelni a honfoglalás kori magyarok életmódját, többek között az íjászkodás által. Nagy hangsúlyt fektetnek a szövésre, amit pusztinai hagyományőrző szövőasszonyok is tanítanak, de érdemes lesz begyakorolni a rovásírást is.

A Napraforgó Városi Napközis Tábor július 2-a és augusztus 10-e közötti hat héten át fogadja a táborozókat a Bregyó Sportcentrumban. Sportolási lehetőségek, zenés-táncos programok,  kézműves és ismeretterjesztő foglalkozások sokasága mellett a Városi Képtár és a Hetedhét Játékmúzeum interaktív programjain is részt vehetnek a gyerekek, de ellátogathatnak a Koronás Parkba is. Emellett a tábor területén, a tavaly felújított játszótéren lehetőség van pihenésre, társasjátékokra és kötetlen kikapcsolódásra.

A táborokban 1-7. osztályt végzett, 7-14 éves, székesfehérvári oktatási intézményekbe járó tanulókat fogadnak. A velencei bentlakásos tábor díja: 12.700 forint turnusonként. A napközis tábor napidíja 508,- Ft/fő, kedvezményes napidíj: 254,- Ft/fő. A napközis táborban a Székesfehérváron lakó gyerekeknek lehetőségük van térítési díjkedvezményt, illetve a díj elengedését kérni.

Jelentkezni a Városgondnokság weboldalán lehet:
http://www.varosgondnoksag.hu/index.php?pg=page_188130

Ugyanitt találhatóak a részletes tájékoztatók, a házirend és az egészségügyi nyilatkozat. A napközis tábor esetében személyesen is jelentkezhetnek a gyerekek a Bregyó Sportcentrumban hétköznapokon 08 – 10 óra között. Fontos, hogy 3 munkanappal a turnus kezdete előtt – vagyis szerdán, délelőtt 10 óráig lehet jelentkezni a következő hétre.

Székesfehérvár Önkormányzata, a szervezők és minden közreműködő szeretettel várja a fiatalokat a táborokban!

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."