Már jó néhány éve járnak ki a gyerekeim a Doni kápolnához, mint a tűzért felelős cserkészcsapat tagjai. Most, hogy a legkisebb fiam is kiment, elhatároztam, én is kimegyek, mégha a busztól sötétben kell gyalogolnom is a Mészeg-hegyre. A buszmegállóban a buszos, mikor leszálltam a sötétben, fucsálkodva nézett rám. Sőt néhány percig még állt, várva hogy visszafordulok.

Mikor látta, hogy határozott léptekkel eltüntem, lassan tovább ment. 1 km sűrű sötőtben való gyaloglás után vidám gyerek hangok adták meg az irányt, hogy rátaláljak a fahasábokból szépen megépített begyújtásra váró máglyára.  

Egyszerre érkeztem az egyik „cserkész“ családdal, akik forró teával és hot-dog-al kínálták a lelkes kis csapatot a csípős hidegben. A gyerekek az imádság után csendben megvacsoráztak. Egyszer csak beindult az agregátor, próba világításban látható lett a kápolna és szarkofág. Kellet is, mert lassan érkeztek az emlékezők. Beszélgethettem a cserkészcsapat parancsnokával, Vincz Istvánnal. Nagyon örült hogy ki tudott jönni, hiszen nem csak kora, hanem betegsége is majdnem megakadályozta, hogy eleget tegyen a kortársaira, a doni hősökre történő figyelem felhívó szolgálatában. Örült annak, hogy nélküle, a többiek mindennel elkészültek, és éreztem, hogy még a gyerekeknél is jobban izgul.

Közben elkészült a hangosítás is, a cserkészek díszőrségbe bálltak. Megérkeztek a lelkészek, és a Spányi püspök úr is. Én a cserkész jelöltekkel hátra vonultam a tűz mellé. Nagy izgalommal várták a tűzgyújtást. Meglepetésükre, ekkor Jóska bá a parancsnok helyettes kiosztott nekik és még két nagyobb gyereknek egy-egy fáklyát. Eddig is többször kellett őket a halkabb beszédre figyelmeztetnem, de innentől félpercenként, ugyanis Szűrös Mátyás kicsit késett, késett tűzgyújtás...

Egyszer csak az Alapítványtól egyik ismerős hátra jött, hogy megérkezett lenti parkolóba a vendég. Jóska bá meggyújtotta a fáklyákat, majd a máglyát is. Néhány percig csak a tűz éledését figyelte mindenki. A tűz fellángolása ropogása alkalmat adott az imára, az emlékezésre... Az öt fáklya mellett a máglya 5-6 méteres lángja emelte igazán a megemlékezés induló hangulatát. Trombita szó, a himnusz eléneklése után Bobory Zoltán köszöntötte a vendéget az emlékezőket.

Szomorú szívvel kellett nyugtáznom, hogy kevesen lehettünk reformátusok és evangélikusok, mivel igen halkan tudtuk csak elénekelni a 90. zsoltár első versét. A volt köztársasági elnökünk beszéde után Fehér Károly ev. lelkész imádkozott a hősökért. Őt követte egy zsidó munkaszolgálatos fiának énekelt imája a zsidók nyelvén, amit rövid magyar imával zárt. Farkas Balázs ref. lelkész imája előtt személyes emlékeire is kitért.

Én, aki egészen hátul voltam, jól láthattam, hogy akik eddig nem igazán figyeltek, azokat is megfogta a bizonyságtétel. Spányi püspök úr megemlékezése szintén lekötötte a hallgatóság figyelmét még az alulról egyre inkább érezhető hideg ellenére is. A régi magyar himnusz eléneklése után koszorúzás alatt már közelebb mehettünk a tűzhöz a fáklya sorral.

Közben ugyanis a meleg a füst miatt többször távolodni kellett velük a tűztől. Kellett is ez a kis mozgás, mert egyre gyakrabban kellett figyelmeztetnem a fáklyák sorban tartására őket, lankadt a figyelmük... A szózat eléneklése a záró trombita szó után gondolom a tervezettnél rövidebbre fogták az emlékezők az ismerősökkel való beszélgetést. Az őrségen kívül többen jöttek lábmelengetésre a tűz közelébe. Eszembe jutott, mi jól felöltözött mai emberek 1 órát sem igazán bírtunk ki a -5 fokos hidegben. Milyen lehetett -20 fokban havas lövész árokban, hónapokat hiányos felszerelésben eltöltve állni, feküdni,.. harcolni.

Hálát adtam magamban, hogy 63 éve 56-os harcokat leszámítva béke van. Béke van úgy, hogy 66 éve valójában értelmetlenül kellett harcolni, és sokaknak hősökké válni hazánktól távol. A záró trombitaszó elhangzásától számitva 10 perc mulva már alig voltunk a kápolna környékén. A máglyából a nagyobb hasábokat széthuzva a tüzet eloltottuk. Közben az agregátor is leállt a világítás is megszünt. Katonák és cserkészek szedelőzködtek...

Nekem is néhány pillanat maradt egy rövid imára, és annak a szándéknak érlelésére, hogy nyáron, mint ahogy eddig is, többször is fogunk itt megállni, emlékezni. Majd egy év múlva újra eljönni…

Kapcsolódó cikkünk:

http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=2238&Itemid=1