A Bethesda Gyermekkórház égésközpontjának gyűjt a FEZEN
Írta: Fejér Tamás   
2018. június 18.
ImageOrszágos jótékonysági gyűjtést és az egészséges életmódot népszerűsítő új programhelyszínt jelentett be mai sajtótájékoztatóján a FEZEN fesztivál. A szervezők 60.000 vendéget várnak a kevsebb, mint 40 nap múlva induló fesztiválra, ahol idén is több mint száz fellépő szórakoztatja a közönséget.

 

 

Kevesebb, mint 40 nap múlva indul a FEZEN. "Soha nem volt ennyire színes a fesztivál programja, mint idén." - mondta el Kovács Antal, a fesztivál főszervezője a rendezvény mai sajtótájékoztatóján. „Olyan fellépők fogadták el a meghívásunkat, vagy választották magyar helyszínként a FEZEN-t, mint a The Prodigy, a Helloween (különleges Pumpkins United turnéjának magyar állomása lesz Székesfehérváron) vagy éppen Pitbull, aki első magyarországi koncertjét tartja a FEZEN-en.

„Ha van rendezvény és fesztivál, ami nélkül ez a város nem elképzelhető, akkor ez a FEZEN, így az is természetes, hogy a város hosszú évek óta támogatja.” – mondta dr. Cser-Palkovics András polgármester, külön értékként kiemelve, hogy a fesztivál megmaradt független, helyi kezdeményezésnek. „Tenni szeretnénk azért, hogy a fiatalok jól érezzék magukat és egy ilyen város életéhez, mint Fehérvár hozzátartozik egy zenei fesztivál. Szeretném megköszönni a FEZEN csapatának, hogy évről évre azon dolgoznak, hogy fiatalok tízezrei jól érezzék magukat.” – tette hozzá dr. Cser-Palkovics András.

A FEZEN idén több újdonsággal is készül. A sajtótájékoztatón két új programhelyszín, az egészséges életmódot népszerűsítő ReAktviváló és a színházi előadásoknak, folkzenének és táncháznak is helyet adó Fonó Sátor is bemutatkozott, és a Bethesda Gyermekkórházzal közös kampányról is beszélt a fesztivál főszervezője.

A nagy tragédiák gyakran banális figyelmetlenségekből erednek, erre - az égésbalesetek megelőzésésére - hívja fel a figyelmet a Bethesda Gyermekkórház égésközpontja, és ebben segíti mostantól őket a FEZEN fesztivál is. Az MRE Bethesda Gyermekkórház égésközpontja évente 3000 sérült gyermeket lát el az ország egész területéről. A balesetek 70 százaléka megelőzhető lenne, ezért kiemelten fontos a figyelemfelhívás, tájékoztatás, de az üzenet eljuttatása mellett gyűjtést is indít a székesfehérvári fesztivál. A helyszínen és a rendezvényt megelőzően is lesz mód a támogatásra, valamint egy nagyértékű gitár is árverésre kerül, aminek a bevétele szintén a Bethesda Gyermekkórház égésközpontjának fejlesztését szolgálja majd.

A túlsúly és az ételallergia is egyre többek érint – mondta el Csóra Renáta, fitneszedző, táplálkozási tanácsadó az egészséges életmódot középpontba helyező új programhelyszín bemutatásakor. A ReAktiválóra keresztelt helyszínen lehetőség lesz laktóz- és gluténmentes ételek, proteines és cukormentes sütemények, izotóniás italok vásárlására. Itt kap helyet az önkéntes véradás a Magyar Vöröskereszt szervezésében, de lehetőség lesz vérnyomás- és vércukor-mérésre is, és itt található a Fesztiválpatika, ahol a legfontosabb vény nélküli készítményeket lehet megvásárolni a FEZEN ideje alatt. A táplálkozás, szűrővizsgálatok mellett a mozgás is elengedhetetlen része az egészséges életnek, így ez sem maradhat ki a ReAktiváló kínálatából. Lesz evezőverseny, spinning és jóga, de nem maradnak ki a "hagyományosabb" fesztiválversenyszámok sem: kötélhúzásban, evezőgépen vagy fekvőtámaszban is összemérhetik erejüket a fesztiválozók.

A csocsó minden évben kihagyhatatlan része a fesztiválnak, de idén "profikat is szerződtetett" a FEZEN, és Székesfehérvár bajnokcsapata, a Videoton FC segíti a fesztivál csocsóbajnokságát – mondta el Várkonyi Ádám, a Videoton FC kereskedelemi és marketing igazgatója. Hozzátette, az UEFA sorsolás miatt még nem tudják, hogy abban az időben hol is játszik a csapat, de azon dolgoznak, hogy a mostani és a régi játékosok közül is minél többen részt vehessenek a FEZEN csocsóbajnokságán. A jótékonysági aukcióhoz kapcsolódva egy különleges, FEZEN feliratú, 21-es sorszámú Vidi-mezt ajánlott fel a Videoton FC, melyet a bajnokcsapat tagjai is aláírtak.

Kortárs színház, folk, világzene és táncház is szerepel az idei FEZEN-en helyet kapó Fonó Színpadon. Móra Gabriella, a Fonó Budai Zeneház projektvezetője elmondta: „A Fonó számára fontos, hogy megjelenjünk az ország más pontjain is, és el tudjuk vinni azt a minőségi, hagyományőrző kultúrát, amit a Fonó képvisel.” A Zeneház és a Fesztivál összefogásából született új programhelyszínen fellép többek között a Boban Markovic Orkestar, a CSÍK zenekar, a Parno Graszt. Itt kap helyet a Ferenczi György és a Rackajam dalaira épülő Betyárjáték, de szerepel kortárs finn és magyar dráma is a kínálatban, az estéket pedig táncház zárja az új helyszínen.

A 21 éves fesztivált idén július 25-28. között rendezik Székesfehérváron. A fellépők között szerepel Pitbull, a Helloween, a The Prodigy, a Mr. Big, az Enter: Shikari, Ákos, a Ministry, a Tankcsapda, Rúzsa Magdi és a Quimby is. A kedvezőbb ár és a biztos bejutás miatt is érdemes minél előbb beszerezni a belépőket. Már csak néhány száz bérlet maradt. Június 18-ig élnek a mostani elővételes árak, a bérletek jelenleg 20.990 Ft-ba, a napijegyek 9.990 Ft-ba kerülnek, de korlátozott számban vannak még diákjegyek is. Jegyek kaphatóak országszerte a Ticketportál jegyirodáiban, vagy online a Tixa és a Ticketportal felületein.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."