Négyszáz harcos küzdött egymással egy héten át
Írta: Temesvári Márta - FMC   
2018. július 25.
ImageÉvek óta Felsőtárkányban találkoznak az ország kempokái és mesterei, hogy részt vegyenek a hagyományos nyári edzőtáboron, ahol övvizsgákra is sor kerül. Idén négyszáz Zen Bu Kan Kempo harcos vonult a helyszínre – köztük a Sárosdi Kempo SE 44 fős delegációjával.

 

 

A sportolók napi három edzéssel fejlesztették gyorsaságukat, erejüket és technikai tudásukat. Reggelente főként erősítő, nyújtó, rehabilitációs gyakorlatokat tartottak, délelőtt és délután pedig versenyspecifikus, fegyveres és pusztakezes önvédelmet gyakoroltak. Ezen kívül vizsgafelkészítő foglalkozásokra is sor került, ahol a harcosok tovább csiszolták tudásukat – készülve a tábort záró vizsgákra.

A sportolók napi három edzéssel fejlesztették gyorsaságukat, erejüket és technikai tudásukat. (Fotó: Facebook/Koncz Gábor)
A sportolók napi három edzéssel fejlesztették gyorsaságukat, erejüket és technikai tudásukat. (Fotó: Facebook/Koncz Gábor)

A tábor zárása különösen emlékezetesnek bizonyult, mivel a végső megmérettetésre népes dan-vizsgázó csapat gyűlt össze. Ők a vizsgaküzdelmeiket és töréseiket a többi vizsgázó jelenlétében folytatták le.

A Sárosdi Kempo SE két mestere is részt vett ezen a vizsgán: Polgár Tamás és Koncz Viktóra a 3. dan fokozatért küzdött meg. Sokan szurkoltak értük, hiszen Viktória a Sárosdi Kempo SE Nagylóki Szakosztályát irányítja, Tamás pedig a Székesfehérvári Kempo SE-ben vezeti, irányítja  ifi-junior csapatát.

A vizsga egyik pillanata (Fotó: Facebook/Koncz Gábor)
A vizsga egyik pillanata (Fotó: Facebook/Koncz Gábor)

Mindketten fáradhatatlanul edzettek a felkészülés során és nagyon kemény vizsgán bizonyították be, hogy megérdemlik a 3. dant.

– Emlékezetes vizsgájuk legvégén egy csoportos törést mutattak be a 3. danra vizsgázók – mesélte Renshi Koncz Gábor. – Párosával átszúrták az alkarjukat egy-egy kihegyezett küllővel, majd ketten felemeltek egy betonlapot, amit a 2. danosok eltörtek. Bámulatos gyakorlat volt.

A képen Polgár Tamás kezét szúrják épp (Fotó: Facebook/Koncz Gábor)
 
Polgár Tamás és Koncz Viktóra  (Fotó: Facebook/Koncz Gábor)
Polgár Tamás és Koncz Viktóra (Fotó: Facebook/Koncz Gábor)
 
 
 
A cikk teljes hosszában elolvasható az alábbi linkre kattintva:
http://fmc.hu/2018/07/24/kempotabor-felsotarkanyban-negyszaz-harcos-kuzdott-egymassal-egy-heten-at/

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."