Királyi hétvégék a Belvárosban
Írta: Torma Kinga Regina   
2018. július 26.
Folytatódnak a fehérvári Belvárosban a királyi hétvégék: szombaton 18.00 órakor hagyományőrző bemutatók kíséretében ismét sétát tesz a Fő utcán három Árpád-házi királyunkat megformázó óriásbáb. Július 28-án a korának legműveltebb európai uralkodójának tartott Könyves Kálmán, illetve fia, a gyermektelenül meghalt II. István és utódja, a Könyves Kálmán által megvakíttatott II. (Vak) Béla képviseli majd a 19 tagú óriásbábcsaládot.

 

A történelmi óriásbábokat az I. András Király Lovagrend tagjai kísérik végig a Fő utcán. A 2004-ben alapított egyesület célja a magyar katonai hagyományok kutatása és ápolása, valamint a tradicionális magyar harcművészet tanulmányozása és begyakorlása mindazon fegyverekkel és eszközökkel, amelyeket eleink ismertek és használtak. Tagjaik között vannak lovagok, apródok, úrhölgyek és a Lovagrend céljait támogató civilek is. Az egyesület elsősorban az Árpád-házi királyok, azon belül is leginkább I. András király korával foglalkozik, de néhány fegyverük, ruházatuk már a késői középkort (XV-XVI. század) idézi. Használat közben mutatják be a kardok, tőrök, pajzsok és csatabárdok különféle fajtáit. Harcosaik és úrhölgyeik korhű középkori ruházatot, illetve vértezetet viselnek, képet adva a középkor öltözködésének sokféleségéről és fejlődési szakaszairól.

A 18 órakor induló menet ezúttal is a Vörösmarty Színháznál kezdődik, a bemutatók a Varkocs-szobornál, a Mátyás király-emlékműnél és az Országalmánál lesznek. Az aláfestő zenét szolgáltató Sub Rosa régizene együttes és az I. András Király Lovagrend mellett a rendezvénysorozat elmaradhatatlan részét képező Bandiera zászlóforgató, zászlódobáló csoport vesz részt a felvonulásban. A óriásbábok által megjelenített királyokat Mosoni Gellért mutatja majd be a közönségnek.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."