Keller elhagyná az Albát
Írta: Mátay Balázs   
2018. július 27.
ImageFehérváron lett ismert, válogatott center, majd egy bajnoki ezüst és arany, valamint egy MK-siker után Szolnokra igazolt, ahol további honi címeket nyert Keller Ákos. A most 29 éves kosaras két éve visszatért az Albához, azonnal "hozta" is magával az újabb aranyérmet és Magyar Kupa-diadalt, majd jött egy bronzérem és egy remek menetelés az Európa-kupában. Most, úgy tűnik, Keller újra távozik nevelőklubjától.

 

 

A Bregyó-közben edz szorgalmasan, de az elmúlt időszakban megjárt egy amerikai nyári tábort, s tárgyalt több külföldi klubbal is. Az Alba honlapjának úgy nyilatkozott; szeretné a következő idényben Spanyolországban vagy Olaszországban pattogtatni a labdát.

 
Azt a lehetőséget sem zárta ki, hogy marad az Albában, de ha rajta múlik, megy. A fehérvári együttes "éles" felkészülése augusztus 15-én kezdődik, addig valószínűleg pont kerül az ügy végére, merthogy nem mindegy, hogy a palánkok alatt évek óta itthon a legerősebbnek számító Alba Lóránt mellett hány bevethető, jó képességű játékossal vág neki a 2018-19-es idénynek.
 
Az összes légiós távozott a tavalyi együttesből, Kovács Ákos is visszatért Paksra, s bár időközben jött egy amerikai irányító és egy 3-as, 4-es poszton bevethető játékos is, valamint a fiatal "égimeszelő" (213 cm-re nőtt) Peringer Ákos szintén Fehérvárra igazolt, úgy tűnik, Braniszlav Dzunicsnak 80 %-ban új csapatot kell építenie. Ráadásul ütőképeset, 2 hónap alatt. Nem lesz kis meló...

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."