Befejeződött a Rákóczi Utcai Óvoda felújítása
Írta: Torma Kinga Regina   
2018. augusztus 09.
Végéhez ért a Rákóczi Utcai Óvoda felújítása, amelyet Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata a TOP 6.2.1-15-SF1-2016-00003 azonosító számú, 100 százalékban Európa Uniós támogatású projekt keretén belül valósult meg. A „Rákóczi Utcai Óvoda felújítása” című projekt célja az óvodai nevelés ellátásához való hozzáférés javítása és a szolgáltatások minőségi fejlesztése volt. A 210 férőhelyes óvoda felújítása vissza nem térítendő 391,26 millió forintos támogatásból jött létre.

 

 

 

A TOP 6.2.1-15 kódszámú „Családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztése” megnevezésű pályázati felhívás keretében valósult meg a „Rákóczi Utcai Óvoda fejújítása” című projekt, amely hozzájárul az önkormányzat által kötelezően ellátandó gyermekjóléti alapellátások, valamint az óvodai nevelés ellátáshoz való hozzáférés javításához. A 2018. július 13-i készre jelentés után már a hatósági engedélyeztetési eljárás folyik, ami után – előreláthatóan szeptember 3-án –megnyithatja kapuit az intézmény a gyerekek előtt.

A projekt készre jelentése utáni első nyilvános bejárás alkalmával Dr. Horváth Miklósné, Víziváros önkormányzati képviselője megköszönte a kivitelező cég - a PRETZ-MOZAIK Építőipari, Kivitelező és Szolgáltató Kft. –, valamint az óvoda jelenlegi, illetve korábbi, címzetes igazgatójának erőfeszítéseit. Mint mondta, a felújításon látszik a gondos, hozzáértő, precíz munka. „Nagy öröm számomra, hogy 200 nap után szeptember 3-án átadhatjuk majd a gyerekek számára ezt a fantasztikus, megújult mesés óvodát. Ez az intézmény nem csak arról volt híres, hogy zöld óvoda, hanem arról is, hogy befogadja a sajátos nevelési igényű gyerekeket. A mostani beruházásban megvalósult akadálymenesítés után az intézmény még jobban ki tudja majd szolgálni a kicsik szükségleteit, hiszen a rámpa, a lift és az akadálymentesített mosdó telepítésével mozgássérült gyermekeket is tudnak majd fogadni. Azt gondolom, jó helyre került a támogatás, a majd 392 millió forintos összeg.” – mondta el a képviselő. Dr. Horváth Miklósné kiemelte az óvoda vezetőségének és nevelőtestületének a munkáját is, akik a szülők mellett szintén kivették a részüket a felújításból: a ki-, és bepakolásban segédkeztek. Jelen volt Csik Gabriella címzetes igazgató is, aki nélkül mindez a munka nem indulhatott volna el.

A pályázat keretében megvalósult projekt tartalmát Pretz Ákos, a PRETZ-MOZAIK Kft. projektvezetője ismertette. Elmondta, hogy sor került a tető hő- és vízszigetelésére, a külső nyílászárók cseréjére, az épület homlokzatának hőszigetelésére, valamint napelemek telepítésére. A felújítás során a villanyvezetékek és szerelvények cseréje, a fűtésrendszer korszerűsítése és a radiátorok cseréje és megtörtént. A belső terekben sor került festésre, nyílászáró- és padlófelújításra, valamint a pályázati előírásoknak megfelelően elkészült az épület akadélymentesítése is. „A Mancz János utca felőli főbejáratnál a homlokzati felújítás mellett egy rámpa került kialakítására, az épületben – a belső mozgás elősegítése érdekében –, „beszélő” liftet telepítettünk és elkészült egy akadálymentesített mosdó is. Az akadálymentesítés mellett kialakítottunk egy ételliftet is az épületben.” - tette hozzá Pretz Ákos.

Tavaly nyárra nyúlik vissza a pályázat és a felújítás kezdete, akkor a szülőkkel és a kollégákkal kiürítettük az épületet, a gyermekek elhelyezését pedig a Mancz János Utcai Tagóvodával, illetve a Belvárosi Brunszvik Teréz Óvodával  való együttműködés keretén belül oldottuk meg, így elmondhatom, hogy zavartalan nevelési évet tudhatunk magunk mögött.” – mondta el Simonné Juhász Ágnes az óvoda igazgatója, aki hozzátette, hogy a felújítás hatékonyságának szempontjából is fontos volt, hogy üres volt az épület a munkafolyamatok idején. „Azt gondolom, hogy szeptember 3-án, amikor birtokba vesszük a gyerekekkel együtt az épületet és a megújult udvart, mindenki nagyon boldog lesz. Addig viszont a nevelőtestületnek még nagyon sok dolga van, hiszen a csoportszobákat is fel kell díszítenünk az ovisok fogadására.” - fogalmazott az igazgató.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."