Határon túli fiatalok is közreműködnek a Koronázási szertartásjátékban
Írta: Havasi Tímea   
2018. augusztus 14.
Több mint 60 határon túli magyar fiatal működik közre a Koronázási szertartásjátékban szombaton és vasárnap a Nemzeti Emlékhelyen. A diákok már meg is érkeztek Székesfehérvárra, ahol részt vesznek az első Kárpát-medencei színjátszó táborban.

 

Székesfehérvár Önkormányzata, a Vörösmarty Színház és a Rákóczi Szövetség együttműködésének köszönhetően több mint 60 vajdasági, partiumi és felvidéki fiatal játszik a II. András életét és uralkodását életre keltő Koronázási szertartásjátékban augusztus 18-án és 19-én. A diákok többek között Zentáról, Temesvárról, Tordáról, Nagyváradról, Péterfalváról és az Ipolyságból érkeztek, hogy részt vegyenek az augusztus 12-22-e között első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal megrendezett Kárpát-medencei színjátszó táborban.

A tábor megnyitóját a Városháza Dísztermében tartották, ahol elsőként Székesfehérvár polgármestere köszöntötte a fiatalokat. Dr. Cser-Palkovics András azt mondta, a diákokat egy olyan városban látják vendégül, melynek történelme szorosan összefonódik az egész ország történelmével. Beszélt a Városháza, az egykori koronázóbazilika, a királykoronázások, az uralkodók jelentőségéről és a város veszteségeiről, hányattatott sorsáról. Mint mondta, fontos, hogy ha a fiatalok színpadra lépnek, átérezzék a múltat, ami a határon túliak számára különös üzenettel bír. A polgármester örömét fejezte ki annak kapcsán, hogy ismét fiatalok jöttek Székesfehérvárra, amely diákváros is.

A Rákóczi Szövetség részéről Csáky Csongor elnök üdvözölte a színjátszókat, mint mondta, Dr. Szikora János színházigazgató személyes megkeresése nyomán szervezték meg a tábort, és kapcsolódnak a hétvégi szertartásjátékhoz. Bízik abban, hogy a következő napokban a diákok olyan élményekben részesülnek, melyek a későbbi életükben is meghatározóak lehetnek. Úgy fogalmazott, a Kárpát-medencében bennünket, magyarokat az tart meg, hogy ismerjük egymást.

Dr. Szikora János színházigazgató, aki több mint 30 éve műveli hivatását, arról beszélt: az évek során ráébredt arra, hogy nem az a fontos, mi zajlik a színpadon, hanem az, hogy mi történik az emberekben, milyen gondolatok, érzések születnek meg bennük. A szertartásjáték szereplői virtuális értelemben egy katedrálist építenek érzelmekből és gondolatokból. Fontos, hogy a határon túli fiatalok beépítsék lelkük láthatatlan tégláit ebbe a katedrálisba.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."