Parádés felvonulással és gálával búcsúztak a néptáncfesztivál résztvevői
Írta: Havasi Tímea   
2018. augusztus 16.
ImageVéget ért a Székesfehérvári Királyi Napok keretében megrendezett XXIII. Nemzetközi Néptáncfesztivál. Tegnap este valamennyi táncegyüttes és a házigazda albások részvételével a Táncháztól indult a hagyományos felvonulás, amely a Belvárost és annak környékét érintve a Zichy színpadig tartott. A fergeteges záró gálát tömegek kísérték figyelemmel a nézőtérről és a Hotel Magyar Király előtti térről.

 

A Nemzetközi Néptáncfesztivál több mint két évtizede szerves részét képezi az államalapításhoz kapcsolódó ünnepi programoknak Székesfehérváron. Az elmúlt 23 évben 60 ország 150 együttesének mintegy 5000 szereplője táncoltatta meg a királyi várost. Idén is roppant színes volt a kínálat, a világ számos pontjáról érkeztek résztvevők. A Baskír Köztársaságot a Dustar, Bulgáriát a Zarya, Csehországot a Rosenka, Franciaországot a Lou Trelus képviselte, míg Görögországból az Alonaki, Indiából a Raaga, Indonéziából a Lises Stkip és Mexikóból a Guijarro táncegyüttes vett részt a programban. A szombati megnyitót királyi gyermekjátszók, királyi játékterek, térzenés programok, esti gálák és éjszakába nyúló nemzetközi folkestek követték.

Szerdán este parádés záró programmal ért véget a fesztivál. A hagyományos felvonulás a házigazda Alba Regia Táncegyüttes vezetésével, valamennyi nemzetközi csoport részvételével a Táncházból indult, majd a Malom utca – Mészöly Géza utca – Mátyás király körút – Alba Pláza – Liszt Ferenc utca – Városház tér – Fő utca útvonalon haladt végig. A csoportok a Belvárosban meg-megálltak, és „táncszigeteket” alkotva mulattatták a közönséget. Útjukat végigkísérte az érdeklődők tömege, a gálának helyet adó Zichy színpadnál, a csordultig megtelt nézőtérről pedig hatalmas tapssal üdvözölték a táncosokat.

„A tánc arra tanít, hogy tiszteljük a másfajta embereket. A tánc segít, ha háborog az ember lelke, vagy éppen ha nagyon jókedve van. Tánc közben megszűnik a világ, nem létezik más, csak a zene, a mozdulat és a megnyugvás.” – hangsúlyozta bevezető gondolataiban Kneifelné Laczkó Krisztina, a fesztivál műsorvezetője.

Az elmúlt napok világkörüli táncos utazásának zárásaként a csoportok tízperces blokkokban búcsúztak a királyi várostól, és köszönték meg Székesfehérvár vendégszeretetét, a fesztiválszervezők odaadó, kitartó munkáját.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."