Sport nagyhét és Triatlon Európa-kupa Székesfehérváron
Írta: Torma Kinga Regina   
2018. augusztus 20.
Image2018. nyara már eddig is programokban gazdag minden napokat ígért a sportokat szeretőknek Székesfehérváron. Az idei nyári sportévadzáró rendezvénysorozat, a Fehérvári Sport Nagyhét és az Sprint Triatlon Európa-kupa augusztus 21-től 25-ig várja a sportolni vágyókat és a nézőket a Bregyóba és a Csónakázó-tó környékére.

 

 

A Fehérvári Sport Nagyhét, majd a Sprint Triatlon Európa-kupa, augusztus 21-25. között búcsúztatja a nyarat. A székesfehérvári, sporttal teli nyár kapcsán Mészáros Attila alpolgármester elmondta, hogy a triatlon Európa-kupa méltó zárása lesz az idénynek, ugyanis első alkalommal rendezheti meg a város. „Szeretném megköszönni az Alba Triatlon Egyesületnek, hogy fiatal egyesületként nem csak a saját bázisukat építik, hanem ilyen rangos esemény megszervezésére is figyelmet fordít, természetesen a szervezésben a város maximális támogatása mellett. Bízom benne, hogy minden feltételt meg tudunk adni, hogy a verseny sikeres legyen, az egyetlen kétséges pont az a Csónakázó-tó vízminősége lehet, hiszen ez eredetileg nem fürdőzésre alkalmas.” - tette hozzá az alpolgármester, aki felhívta a fehérváriak figyelmét a rendezvénnyel kapcsolatos lezárásokra. „Bíztatunk mindenkit, hogy augusztus utolsó hetét töltsék a Sport Nagyhét, majd a Triatlon Európa-kupa rendezvényein!” – kérte Mészáros Attila.

A programokat Skoff Gábor, az Alba Triatlon Egyesület alelnöke, a szervezőbizottság elnöke ismertette. „A Fehérvári Sport Nagyhét augusztus 21-25. között várja a sportolni vágyókat. Első nap a Bregyóban szervezünk streetball-, röplabda- és teqball-versenyeket, a második napon a Koronás Park várja a gyerekeket és a családokat különböző programokkal és futóversenyekkel. Csütörtökön a Csónakázó-tavon sárkányhajózás, a tó körül kerékpárverseny lesz, majd a szigeten kerekasztal-beszélgetésre kerül sor az Európa-kupa magyar versenyzőivel, ahol a műsorvezető Rákóczi Ferenc lesz.” – mondta. A Sprint Triatlon Európa-kupára augusztus 25-én, szombaton kerül sor a Csónakázó-tavon és környékén, egy városi útszakasszal. „25 ország, 145 versenyzője adta le nevezését, köztük ott van természetesen az Alba Triatlon SE két kiválósága, Dévay Márk és Zsombor is, akiknek jó esélyük van arra, hogy az élmezőnyben zárják a versenyt. A hölgyek mezőnyében az olimpikon, szülés után visszatérő Vanek Margit is rajthoz áll.” - tette hozzá az alelnök.

Remek formában vannak a fiúk. Mivel a triatlon nyári sportág, ezért zsúfolt időszak áll mögöttünk. Márk legutóbb 7. helyen zárt a felnőtt Európa-bajnokságon. Májustól elindult az olimpiai kvalifikáció, Márkkal a célunk az, hogy bekerüljünk abba az 50 fős keretbe, aki elindulhat a következő olimpián. Zsombor még junior korosztályban indul, de az ő háta mögött is versenygazdag nyár áll.” - tájékoztatott Dévay László vezetőedző.

A Fehérvári Sport Nagyhét és a Triatlon Európa-kupa kapcsán 2018. augusztus 22-25. (szerda- szombat) között a városban forgalomkorlátozásra kell számítani a verseny útvonalán és annak közvetlen környezetében. A verseny a Ligetsor – Bregyó köz – Malom utca – Móri út – Zichy liget – Dózsa György út – Mátyás király körút Zichy liget felőli szakasza – oldalán lévő utca – Mészöly Géza utca útvonalon halad végig, ezért a Ligetsor a Best Western Lakeside Hotel bejáratától a Bregyó közig, valamint a Koronás Park melletti parkoló teljesen lezárásra kerül a rendezvény idejére.

Augusztus 24-én, pénteken 10.45-11.30 óráig
és augusztus 25-én, szombaton 12.45-14.00 és 15.30-16.30 óra között a verseny útvonalán rendőrségi biztosítás mellett teljes útzár, a Mátyás király körúton pedig a kétirányú forgalom fenntartása mellett félpályás útzár lesz. A verseny útvonala: Ligetsor – Bregyó köz – Malom utca – Móri őt – Zichy liget – Dózsa György út – Mátyás király körút Zichy liget előtti szakasza – Zichy liget keleti oldalán lévő utca – Mészöly Géza utca.

Augusztus 25-én, szombaton 09.00-21.00 óráig
a Ligetsor – Mészöly Géza utca – Best Western Lakeside Hotel bejárata közötti teljes szakaszt lezárják.

A közösségi közlekedésben az alábbi változásokra kell számítani:

Augusztus 22-én, szerdán 14.00 órától augusztus 25-én, szombaton üzemzárásig a Liget soron közlekedő, Szedreskertről induló helyi járatok útvonalát áthelyezik a Palotai útra.

Augusztus 24-én, pénteken 10.45-11.30 óráig és augusztus 25-én 12.45-14.00 óráig és 15.30-16.30 óráig a Szabadságharcos utca – Mészöly Géza utca útvonalon közlekedő autóbuszok a Schwäbisch Gmünd utca – Palotai út útvonalon közlekednek.

- A 33. és 34. számú járatok nem közlekednek augusztus 24-én és 25-én a fent megjelölt időszakokban.
- A Mór és Zámoly irányából/irányába közlekedő országos és regionális járatok a Palotai út – Szent Flórián körút (81. sz. főút, illetve Berényi út) terelőútvonalon közlekednek. A III. Béla király téri, az autószervízi és a laktanyai megállóhelyeken az autóbuszok nem állnak meg.
- A III. Béla király tér helyett a járatok a Gellért utcai helyközi megállóban állnak meg.

További információ a helyi- és helyközi menetrendben történő változásokról a KNYKK Zrt. honlapján olvasható.

 

Programok:

Augusztus 21. (kedd) Bregyó-köz:

17:15 STREETBALL
17:15 RÖPLABDA,
17:30 TEQBALL.

Augusztus 22. (szerda) Koronás Park:

16:00 GEREKPROGRAM: arcfestés, lufiszobrász, quiz játék,
17:00 FUTÓVERSENY: családi futás, fut a cég (váltó), Ek futás (5 kör),

Augusztus 23. (csütörtök) Csónakázó-tó:

17:30 SÁRKÁNYHAJÓZÁS. 

A Sport nagyhét programjaira minden nap 16:00 órától lehet nevezni a helyszínen!

Augusztus 24. (péntek) Csónakázó-tó szigete:

19:30 Kerekasztal beszélgetés az EK magyar versenyzőivel, műsorvezető: Rákóczi Ferenc

Augusztus 25. (szombat) Csónakázó-tó:

Sprint triatlon Európa-Kupa (750m úszás, 20km kerékpározás, 5km futás)

NŐI ELIT:
12: 00-12: 45    Úszás edzés – Csónakázó-tó
12:50                 Női versenyzők beszólítása
13:00                 Sprint Távolság rajt Csónakázó-tó

FÉRFI ELIT:
14: 15-15: 00     Úszás edzés (bemelegítés), Csónakázó-tó
15:05                 Férfi versenyzők beszólítása
15:15                 Sprint Távolság rajt Csónakázó-tó
17:45                 Díjátadó

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."