Olasz bringások a fehérvári dobogón
Írta: Fraller Ildikó, Somos Zoltán   
2018. augusztus 17.
A 39. Tour de Hongrie hat napos versenyéből a 2. szakasz befutójának Székesfehérvár volt a házigazdája. 19 csapat 133 versenyzője rajtolt Velencén, és teljesítette a meredekebb emelkedőket és sok szintemelkedést tartalmazó pályát három gyorsasági és két hegyi részhajrával, valamint a befutó előtt két székesfehérvári körrel.

 

 

A kedden rajtoló 39. Tour de Hongrie nemzetközi országúti kerékpárverseny 190 km-es második szakaszán Székesfehérvár volt a csütörtöki befutó házigazdája – az 1933-as és 1964-es befutók után újra a koronázóvárosban hirdettek szakaszgyőztest.

A tizenkilenc csapat között, négy földrész huszonhét országának 133 fős mezőnyében három prokontinentális profi csapat (az olasz Androni Giocattoli Sidermec, a lengyel CCC Sprandi Polkowice és az amerikai Team Novo Nordisk) és három nemzeti válogatott (a román, a szerb és a magyar) is megméreti magát. Magyar színekben – összesen tizennyolc indulóval – három csapat versenyez: a válogatott mellett a Pannon és a Kőbánya Cycling Team, valamint néhány külföldi klubnál szereplő kerékpáros. A 865 kilométeres verseny győztesét az augusztus 19-i kazincbarcikai befutón hirdetik ki.

Az előző napi első szakasz végén az olasz Manuel Belletti (az Androni Giocattoli Sidermec csapat tagja) átvette a vezetést összetettben, míg a magyar versenyzők közül szerdán Dina Mártoné (Pannon Cycling Team) lett a fehér mez.

A második, 190 km-es szakasz a Velence Korzón rajtolt 13 órakor. A versenyzőknek néhány meredekebb emelkedőt és sok szintemelkedést tartalmazó pályán kellett teljesíteniük a távot: három gyorsasági (Kápolnásnyék, Felcsút és Oroszlány) és két hegyi (Vereb, Csákvár) részhajrával, a végén pedig Székesfehérváron két kört is teljesített a mezőny. Gánt térségében egy három fős szökevény boly még a szakasz előtt járt, de Fehérváron utolérték őket. A Móri útról a Zichy ligetnél a Várkörútra kanyarodtak a bringások, majd a Budai út - Kisteleki út – Tompa Mihály utcán keresztül tértek vissza a Móri útra. Az utolsó kör előtt a korábbi magyar országúti bajnok, Pelikán János megpróbálkozott egy magányos szökéssel, a szakasz azonban, a CCC csapattal az élen nem engedte, hogy elvigye a győzelmet. A végső négy kilométert együtt kezdte a mezőny, a lengyel csapat próbálta felvezetni a hajrát. A Zichy liget melletti célterülethez érve a sárga trikós Belletti sprintelt a szakaszgyőzelemért, de nem ő, hanem a gyorsasági pontversenyben vezető, zöld trikós Matteo Moschetti, a Polartec-Cometa sprintere haladt át elsőként a célvonalon. A második Attilio Viviani, a harmadik Belletti lett, vagyis a dobogóra csak olasz kerékpárosok állhattak fel Székesfehérváron. Összetettben Belletti hat másodperccel vezet a fehérvári szakaszgyőztes honfitársa előtt. Legjobb magyarként a második szakasz végén Karl Ádámot jegyezhettük fel, aki huszadik lett.

A befutónál népes közönség szurkolt a Tour de Hongrie mezőnyének, a tavalyi részhajrát követően az idei befutóra is nagyon sokan voltak kíváncsiak. Az eredményhirdető ceremónián a szakaszgyőztes díját dr. Cser-Palkovics András polgármester adta át, a versenyzőknek Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie szervezőbizottságának elnöke is gratulált. A város különdíját a szakasz legjobb magyar versenyzője, Karl Ádám vehette át. A célterületen kerékpáros kiállítás és gyermekprogramok, akadályverseny, ügyességi pályák szórakoztatták a gyerekeket, a családokat.

A verseny pénteken a Cegléd és Hajdúszoboszló közötti 206 kilométeres etappal folytatódik. A 865 kilométeres verseny győztesét az augusztus 19-i kazincbarcikai befutón hirdetik ki, az eseményekről 195 országban számolnak be a televíziós csatornák: élő televíziós közvetítésen keresztül lehet követni az eseményeket az M4Sporton, és napi egyórás összefoglalót ad a Eurosport2.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."