JótiFuti befutó
Írta: Csordás Csilla   
2018. augusztus 21.
ImageA Fehérvári Heti Betevőnek gyűjtöttek adományokat a „Futunk, hogy segíthessünk!” Jótékonysági Futás résztvevői, akik augusztus 20-án, hétfőn futottak be Székesfehérvárra. Öt nap alatt közel 400 kilométert tettek meg a Székesfehérvár – Esztergom - Győr – Komárom - Celldömölk - Veszprém – Székesfehérvár útvonalon.

 

 

A mostani befutón Lajkó Csaba ultrafutó, a csapat vezetője elmondta, az út során sok jószándékú emberrel találkoztak, akik örömmel adták át adományaikat a Fehérvári Heti Betevő részére. Csada Ferenc, a kéthetente ételt osztó fehérvári civil szervezet képviselője köszönetet mondott a futó csapatnak és minden adományozónak, hogy sok-sok kilométert megtéve felhívták a figyelmet a civil szerveződés céljaira, és segítettek tartós élelmet gyűjteni a több mint 150 rászorulóknak. A futás ideje alatt a székesfehérváriak is összefogtak. A Vörösmarty Mihály Könyvtárban és a Jancsárkertben is több doboznyi tartós élelmiszer gyűlt össze.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."