Ribi Péter kapta a 2018. évi Szent István-díjat
Írta: Havasi Tímea   
2018. augusztus 21.
ImageSzékesfehérvár legrangosabb civil elismerése a Szent István Emlékérem és Díj, melyet az államalapító uralkodó tiszteletére szervezett ünnepkör keretében adnak át minden évben. Idén Ribi Péter, a Fehérvár Travel Utazási Iroda ügyvezető igazgatója, a Fehérvár Travel Alapítvány alapítója kapta a díjat páratlan jószolgálati tevékenységének elismeréseként, a díjat gondozó alapítvány egyhangú döntése nyomán.

 

 

A 2004-ben alapított Szent István Emlékérem és Díjat évről évre olyan székesfehérvári, vagy a városhoz kötődő polgárnak ítélik oda, aki különösen magas színvonalú munkásságával és kiemelkedő emberi kvalitásával kiérdemli az elismerést. A díjat gondozó Államalapító Szent István Érdemrend és Díj Alapítvány célja a keresztény értékrend elismertetése és elfogadtatása az egész magyar közösség vonatkozásában. A kitüntetést olyan személyek (közösségek) nyerhetik el, akik munkájukat, szolgálatukat a Szent István-i értékek mentén végezték és végzik.

A 2018. évi díjátadót hagyományosan a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban rendezték pénteken este.Idén Ribi Péternek, a Fehérvár Travel Utazási Iroda ügyvezető igazgatójának, a Fehérvár Travel Alapítvány alapítójának ítélték oda az elismerést páratlan jószolgálati tevékenysége, a szükségben szenvedők és a fogyatékkal élők kimagasló támogatása elismeréseként.

Az ünnepségen Spányi Antal megyés püspök köszöntőjében arról beszélt, a keresztény embernek örök értékeket kell képviselnie, hordoznia és az életében megvalósítania. Ilyen örök érték, hogy az ember törődjön embertársával és az igazán rászorulóval. Szent István megértette a kereszténység üzenetét, életének vezérelvévé tette azt, óvta és védte azokat, akiket az Isten a gondviselésére bízott. A Szent István Érdemrend és Díj Alapítvány a döntéshozatalánál keresi azokat, akik nem a mai világhoz igazodva, hanem ezen régi értékeket képviselve élnek, és mutatnak példát.

A díjazott munkásságát Ugrits Tamás püspöki irodaigazgató méltatta.
Elhangzott: Ribi Péter díjazott Székesfehérvár szülötte. Az érettségi után matematikus mérnöki diplomát szerzett, de csak rövid ideig dolgozott a szakmájában. Eleinte szabadidejében kezdett foglalkozni az idegenforgalommal, később ez egyre nagyobb teret kapott életében. A semmiből kiindulva, szorgalmas, szakmailag kiváló munkájával építette fel az ország egyik legnagyobb utazási irodáját, a Fehérvár Travelt. Sikeres munkája mellett mindig meglátta és meghallotta azokat, akik segítségre szorulnak. Tiszta értékrendjével felismeri az igazi értékeket jelentő programokat, és melléjük áll. Növekvő anyagi lehetőségei a fogyatékkal élők iránti felelősségvállalását is folyamatosan növelte. A 2008-ban elindított Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány folyamatosan segíti elsősorban a város és Fejér megye rászoruló polgárait, családjait, intézményeit, ennek elsődleges célja a fogyatékkal élők életminőségének hatékony javítása. Alapítványa 10 év alatt körülbelül 2500 család és 200 intézmény életét segítette. A gondosan felépített pályázati rendszerrel, támogatói ajánlással, személyes környezettanulmánnyal, utólagos ellenőrzéssel azok számára nyújt segítséget , akik valóban rászorulnak arra.
Ribi Péter személyét és karitatív tevékenységét Szent István-i értékké teszi  az  a hitvallása, mely egyben az alapítvány jelmondata is: „Lemondani a feleslegesről akkor, amikor másoknak a szükséges hiányzik: nem jótett, hanem kötelesség.”

Az ünnepségen a díjazott röviden szólt a megjelentekhez, felemelőnek és megtiszteltetésnek nevezte az elismerést. Köszönetét fejezte ki a döntéshozóknak, a Fehérvár Travel és az Alapítvány valamennyi munkatársának. A díjjal járó pénzjutalmat jótékony célra, a fogyatékkal élőket gondozó, sörédi székhelyű Teljes Élet Szociális Alapítvány javára ajánlotta fel.

Az eseményen közreműködött a Hugarikum együttes és műsort adtak a Szent Kristóf Ház Fogyatékkal Élők Nappali Intézménye lakói is. 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."