Velencén táborozott a Székesfehérvári Diáktanács
Írta: Havasi Tímea   
2018. szeptember 10.
Velencén, a Székesfehérvári Gyermek- és Ifjúsági Táborban tartotta évadnyitó összejövetelét a Székesfehérvári Diáktanács. A tanulók érdekképviseleti csoportjának fontos feladata a csapatépítés mellett a tanév feladatainak áttekintése és a tisztújítás előkészítése volt. A táborban látogatást tett Székesfehérvár polgármestere is.

 

Vasárnapig tartott a Székesfehérvári Diáktanács hatodik évadnyitó tábora Velencén. Azokat a megválasztott, szavazati joggal rendelkező tanácstagokat és helyetteseiket hívták, akik a 2018/2019-es tanévben ellátják a városi oktatási intézmények tanulóinak képviseletét. Ezen kívül várták azokat az általános iskolájukból elballagott diáktanácstagokat is, akik bár nem delegáltak, így szavazati joggal nem rendelkeznek, de munkájukat a középiskolában is szeretnék folytatni a programok szervezése során.

A tábor elsődleges feladata volt a Diáktanács tisztújításának előkészítése, jelöltek állítása és a tanév fontos feladatainak összeállítása, biztosítva ezzel a testület hatékony munkájának indítását a következő hónapokra is. A fiatalokat nagyon gazdag programokkal várták, szerveztek számukra többek között kulturális és sportprogramokat, a fogyatékkal élők iránti érzékenyítő programot, beszámolót a Diáktanács tavalyi munkájáról, prevenciós vetélkedőt, közös tánctanulást és csapatépítő játékokat.

„Körülbelül 60-an, 70-en jöttünk el, mindenki jól érzi magát, olyanok vagyunk, mint egy nagy család. A tábor minden évben hatalmas élmény, tapasztalataim szerint egyre jobban fejlődik. Az első nap általában az ismerkedésről szól, a második napon tudunk a szakmai témákkal foglalkozni. Megbeszéljük az előző év programjait, a jövő feladatait, közben nagyon sok véleményt meghallgatunk. Például diákbál és sportnap biztosan ebben a tanévben is lesz.” – mondta kérdésünkre Magyaródi Anett, a Diáktanács alelnöke, hunyadis diák, aki már harmadszor tölti idejét a táborban. Hozzátette, nagyon jó csapatuk van, és örülhet az a fiatal, aki részese ennek a közösségi élménynek.

„A Diáktanács szerepe nagyon fontos Székesfehérváron, hiszen a diákság érdekeit fogja össze és képviseli. Sikerült elérnünk, hogy egy folyamatosan megújuló közösség legyen, ahonnan ötleteket, javaslatokat kapunk. Ennek egy része a velencei csapatépítés, a táborunk nagyon szép környezetében zajlik. A fiatalokra kemény munka vár a továbbiakban, de remélem, hogy ezt élvezettel és szeretettel fogják csinálni.” - hangsúlyozta látogatása kapcsán Székesfehérvár polgármestere, majd hozzátette, egyre több kezdeményezés jön létre kifejezetten a fiatalok ötletei, javaslatai alapján, ehhez a fiatalos diákváros, Székesfehérvár szívesen ad támogatást.
Dr. Cser-Palkovics András beszélgetett a fiatalokkal, többek között beszámolt arról, hogy szeretnék néhány éven belül, a kormány támogatásával felújítani és részben télen is használhatóvá tenni az ifjúsági tábort, ami a fiatalok igazi paradicsoma lehet.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."