Negyven tűzoltónak biztosít munkát az Alba Tűzőrség
Írta: Havasi Tímea   
2018. szeptember 10.
ImageMunkahelyteremtő vállalkozást hozott létre a Fehérvári Tűzoltó Egyesület az Alba Tűzőrség megalapításával, amely negyven tűzoltónak biztosít munkát.

 

 

A lánglovagok telephelye az Ikarus területén működik, ahol látogatást tett Székesfehérvár polgármestere. Dr. Cser-Palkovics András köszöntötte a német testvérváros, Schwäbisch Gmünd tűzoltóságának három munkatársát, kiemelten Jürgen Schabelt, aki a 90-es évek óta segíti magyar kollégáit és a 70. alkalommal jött Fehérvárra.

A Fehérvári Tűzoltó Egyesület két éve alakult újjá, azóta végzi önkéntes tevékenységét, segítséget nyújtva a fehérvári hivatásos tűzoltóknak és a bajba jutott embereknek. A hosszan elhúzódó káreseteknél, tüzeknél, baleseteknél elsősorban létszámban segítenek, a  huzamosabb ideje a helyszínen dolgozó hivatásos kollégáikat leváltják, biztosítva számukra a pihenést. A fehérvári hivatásos tűzoltók összesen 41 település védelmét látják el Fejér megyében, ezért előfordul, hogy a nagyobb és távolabbi káreseteknél nincsenek a városban. Idén az egyesület elérte azt a szakmai és technikai szintet, hogy az önkéntes tűzoltói mennek a fehérvári laktanyába, erősítve ezzel a város tűzvédelmét. A Fehérvár Tűzoltó Egyesület tavaly 35 beavatkozásban vett részt, tevékenységét a katasztrófavédelmi előírásoknak megfelelően, szigorú szakmai feltételek és képzések mellett végzi.

A Fehérvári Tűzoltó Egyesület augusztusban alapította meg az Alba Tűzőrséget, amely magában foglalja egyrészt az önkéntes tűzoltói tevékenységet végző egyesületet, másrészt a szervezet saját tulajdonú kft-jét is, amely feladatátvállalással látja el a DENSO Magyarország Kft. létesítményi tűzoltóságának üzemeltetését.  A vállalkozás negyven hivatásos tűzoltó számára biztosít munkát, akik így a szakmájukon belül tudnak másodállást vállalni önkéntesként – hangsúlyozta a tűzőrség telephelyén tett polgármesteri látogatáson Koppán Viktor Dávid, az egyesület elnöke. Köszönetét fejezte ki a Székesfehérvár Önkormányzata és a Városgondnokság által nyújtott működési támogatásért, mint mondta, ennek köszönhetően adottak a biztonságos működési feltételek,  így  fejleszteni tudják a vállalkozási tevékenységüket.

Dr. Cser-Palkovics András köszönetét fejezte ki az Alba Tűzőrséghez csatlakozott tűzoltóknak és az Ikarus Ipari Parknak, amely a helyet biztosítja. Mint fogalmazott, igyekeznek megszólítani a park cégeit, hogy segítsék az önkéntes tűzoltóság működését, fejlesztését. Kiemelte, hogy az ipari parktól, Maroshegytől és Alsóvárostól messze esik a hivatásos tűzoltók laktanyája, így egy itteni tűzesetnél sokkal hamarabb tudnak beavatkozni a jóval közelebb működő tűzőrség szakemberei. Hozzátette, hogy Székesfehérvár Önkormányzata növelni fogja a tűzoltóknak nyújtott támogatást.

Az eseményen köszöntötték Schwäbisch Gmünd tűzoltóságának három munkatársát. A német testvérváros hosszú évek óta elkötelezetten támogatja a fehérvári tűzoltókat, számos nagyértékű szakfelszerelést és tűzoltóautókat is adományoztak már. Köszöntötték Ralf Schambergert és Max Schambergert, valamint kiemelten Jürgen Schabel tűzoltóparancsnokot, aki a 90-es évek közepétől segíti fehérvári kollégáit, így ő a mai napon 70. alkalommal érkezett a városba. A német szakember egy 70-es számmal ellátott, albás tűzoltósisakot kapott ajándékba, melyet nagy örömmel vett át.

Az önkéntes tűzoltók munkájába bárki bepillanthat a „10 év fotói a Lánglovagokról” című fotókiállításon. Koppán Viktor Dávid tárlata ma szeptember 28-ig látogatható a Vörösmarty Mihály Könyvtár Budai úti Tagkönyvtárában.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."