Létezhetünk-e egy olyan világban, ahol mindenki csak gépelni tud és csak a nyomtatott betűket tudja elolvasni, miközben a kézzel írás nemcsak a finommotorikát fejleszti, de a koncentrációnak és a pszichének is jót tesz? Ezt a kérdést boncolgatjuk e héten.
Pár évvel ezelőtt az amerikai államok többségében nem volt kötelező az iskolásoknak megtanulniuk a hagyományos folyóírást. Helyette a tízujjas gépírással ismertették meg a gyerekeket. Az ottani szakemberek ugyanis azt mondták, hogy a jövőben úgyis mindenki valamilyen számítástechnikai eszközön dolgozik, levelezik majd (laptop, tablet), ezért teljesen felesleges a kézzel való írás.
Ennek a következménye lett az, hogy sok amerikai gyerek nem tudta (tudja) elolvasni a folyóírást, és a legtöbben csak nyomtatott betűkkel tudtak (tudnak) írni. És itt jön be az analfabetizmus fogalma. Az elsődleges analfabetizmus azt jelenti, hogy az egyén nem tud írni és olvasni. A másodlagos analfabéta az, aki tanulta az írást és az olvasást, de elfelejtette azt a sok telefon- és számítógép használat miatt. (Régebben ennek fő oka a rádió, a televízió és a telefon elterjedése volt.)
Félanalfabétának azt neveztük régen, aki tudott olvasni, de nem tudott írni. Ma arra használjuk ezt a jelzőt, aki tudni írni és olvasni, de csak minimálisan, nem ismer minden betűt, esetleg csupán a nevét tudja leírni. A funkcionális analfabéta pedig az, aki tud írni és olvasni, ám nagyon rosszul. Képes például kibetűzni egy használati útmutatót, de nem érti azt meg. Tehát hiába olvasna el egy könyvet, az nem okozna örömet, élményt számára – és ez a további tanulásban is akadályozza, hiszen nem tudja felfogni a leírt szöveget.
A már említett amerikai gyerekeket viszont kérdés, hogy minek is nevezzük? Hiszen ők nem felejtettek el semmit – hiszen nem is tanították meg őket kézi folyóírásra, a géppel írt szöveget viszont el tudják olvasni, értelmezni, és írni is tudnak – géppel.
Ők azok, akik számítógép nélkül nem képesek írásban kommunikálni senkivel – sem hivatalos papírokat kitölteni. Ez pedig nagyban megnehezíti a hivatali ügyintézéseket, kérvények beadását is. Kézzel írni azért is fontos, mert nem mindig szaladgálunk laptoppal, és ha áramszünet van, akkor sem áll meg az élet, ha van ceruza és papír a közelünkben. (És az mindig akad.)
A negatív tendenciákat felismerve – jó néhány év kihagyás után – szerencsére kezd visszatérni az USA iskoláiban a folyóírás tanítása. Alabama és Louisiana 2016-ban törvényben tette kötelezővé, hogy az általános iskolákban tanítsák a folyóírást, s ehhez 14 állam csatlakozott. Többek között New York város iskoláiban is tollat vett a kezébe 2016 őszén 1,1 millió diák – akik épp akkor léptek a harmadik osztályba.
A folyóírás persze nemcsak „technikai” szempontból fontos, hanem azért is, mert a kézírás megtanulása sokféle összetett képességet fejleszt. Sokkal több képesség és készség együttes alkalmazása szükséges ahhoz, hogy kézzel írjunk, mintha tíz ujjal gépelnénk.
A folyóírás megtanulása során erősödik a kezünk és a szemünk összehangolt mozgása is. Fejlődnek az agyi idegpályák, a térérzékelés és a kéz finommotorikája (ahogy a csukló és az ujjak mozognak). Javul a ritmusérzék (ahogyan váltakozik a lendület és a fékezés), és az ábrázolási készség is magasabb szintre lép.
Amikor kézzel írunk, egyszerre figyelünk a szöveg tartalmára és a kivitelezésre is. Így több agyi terület dolgozik egyszerre, és nagyobb a kognitív kihívás. Összetett és koncentrált gondolkozás szükséges ilyenkor, hiszen előre átgondoljuk, hogy mit fogunk papírra vetni, magunkban megfogalmazzuk, keretbe öntjük a mondanivalót (figyelünk rá, hogy legyen eleje, vége, és a lényeg se vesszen el), és közben arra is ügyelünk, hogy a stílusunk és a szóhasználatunk megfelelő legyen. Amikor pedig azt is szem előtt tartjuk, hogy áttekinthető legyen az írás, akkor a térbeli orientáció és az esztétikai érzék sem pihenhet.
A cikk folyatatása elolvasható az alábbi linkre kattintva:
| Hozzászólások |
|