Ünnepelj velük a téren!
Írta: Berdó-Kovács Erika   
2018. október 04.
Családi programmal nyitja meg kapuit pénteken a Székesfehérvári Család és KarrierPont. A felnőttek megismerhetik az iroda szolgáltatásait, a gyermekeket pedig lufihajtogató bohóc, koncert és a Játékkészítő Műhely foglalkozásai várják.

 

 

Az október 5-én, pénteken nyíló Székesfehérvári Család és KarrierPont a székesfehérvári járásban élő munkáltatók körében terjeszti az atipikus foglalkoztatási formákat, és olyan szakmai workshopokat, foglalkoztatási kerekasztalokat szervez, amellyel elősegítik a munkáltatók érzékenyítését, hogy a kisgyermekes és az idős hozzátartozójukat ápoló nők ne kerüljenek hátrányba a munkaerőpiacon.

Ezt a törekvést a családok körében is megvalósítják. Ennek érdekében folyamatos klubfoglalkozásokat, rendezvényeket, szülőkkel való beszélgetéseket, tanácsadásokat szerveznek, hogy szemléletformáló tevékenységükkel felhívják azokra a problémákra a figyelmet, amelyeket legjobban az érintettek tudnak feléjük jelezni.

Október 4-én, csütörtökön „Apák a porondon” címmel workshopot tart a Székesfehérvári Család és KarrierPont a Fejér Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Házzal együttműködve. Az Igézőben 18.00 órakor kezdődő program résztvevői Szél Dávid, az Apapara című könyv írója, Németh Gábor műsorvezető és Farkas István pszichológus, családgondozó lesz.

Október 5-én, pénteken 16.00 órától az Alba Plaza előtti téren várják a családokat a Székesfehérvári Család és KarrierPont ünnepélyes megnyitójával. Amíg a felnőttek megismerik az új iroda szolgáltatásait, addig a legkisebbek játszhatnak és lufit hajtogathatnak Nokedli bohóccal, kereshetnek óriásbuborékokat és alkothatnak Játszótárs Játékkészítő Műhellyel. 17.00 órától Mórocz Adri bábművész előadásában elevenednek meg Boribon, a játékmackó jól ismert történetei a színpadon.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."