Szakértői kerekasztal a vasúti alépítményekről
Írta: Csordás Csilla   
2018. október 05.
ImageA vasúti alépítmény károsodásai, védelme, felújítása, gondozása, diagnosztikája témakör szerepelt a V4 vasutak infrastruktúra szakértőinek székesfehérvári értekezletén. Az alépítményi szakértői „kerekasztalra” ezúttal a cseh és szlovák vasutak munkatársai érkeztek, akik a megbeszéléseket követően ismerkedtek meg Székesfehérvár nevezetességeivel.

 

 

Az elmúlt év októberében Székesfehérváron rendezte meg a MÁV Zrt. a V4 vasutak infrastruktúra vezetőinek és szakértőinek XVI. találkozóját. A lengyel, szlovák, cseh és magyar vasutak delegációi ekkor állapodtak meg az idei év témájáról is. Az éves találkozót megelőzően a magyar vasúttársaság „A vasúti alépítmény károsodásai, védelme, felújítása, gondozása, diagnosztikája” címmel  szűkebb körű V4 szakértői értekezletet tartanak október 3-5-e között városunkban.

A tegnapi megbeszélést követően a Városházán Mészáros Attila alpolgármester fogadta a cseh és szlovák vasutak munkatársaiból álló, nemzetközi delegációt. Székesfehérvár alapítása óta nemcsak közigazgatásilag, hanem gazdaságilag is jelentős szerepet tölt be. Az egykori történelmi főváros ma egy erős gazdasággal rendelkező, innovatív megyeszékhely. Nagy ipari központként fontos a közúti, valamint a teher- és személyforgalmi vasúti közlekedés egyaránt. Mint azt az alpolgármester kiemelte, az egy főre jutó gépjárművek száma ebben a térségben a legmagasabb, így kiemelten fontos a közösségi közlekedés fejlesztése. Az elmúlt évben megújult a vasútállomás, a következő időszak feladatai között pedig az intermodális közlekedési központ megépítése lesz az egyik fő feladat. A városban tanuló diákok mintegy 40 százaléka, valamint közel 40 ezer dolgozó jár be a város munkahelyeire más településekről nap mint nap. Éppen ezért is fontos a közösségi közlekedésben a helyi, helyközi autóbuszjáratok és a vonatok menetrendjének összehangolása, tette hozzá az alpolgármester.

A cseh, szlovák, lengyel és magyar vasutak infrastruktúra-vezetőinek és szakembereinek rendszeres együttműködési formája a 2001 óta évente megrendezett találkozó. Az utóbbi években az éves találkozókon kívül úgy nevezett kis V4, szűkebb körű szakértői értekezleteket is szerveznek egy-egy részterülethez tartozó téma szakértői szintű, részletes tárgyalására. A cseh, szlovák és magyar szakemberekből álló delegáció holnap a székesfehérvári vasútállomáson folytatja a szakmai munkát.  A találkozó eredményéről a XVII. találkozón, Szlovákiában hangzik el majd összefoglaló előadás.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."