A fehérvári gazdasággal a fehérvári gazdaságért
Írta: ÖKK   
2018. október 12.
A napokban valamennyi Székesfehérvárra bejegyzett társas vállalkozás megkapja azt az elektronikus levelet, amelyben a város önkormányzata együttgondolkodásra hívja a fenntartható jövő érdekében.

 

 

A szakmai konzultáció elindítását dr. Cser-Palkovics András polgármester jelentette be, felhívva a figyelmet a városi weboldalon megnyíló új felületre is. Hiteles, megalapozó információkat találnak itt az olvasók a helyi gazdaságot érintő eseményekről, a város költségvetéséről, adópolitikájáról és egyúttal interaktív teret biztosít a jövővel kapcsolatos fejlesztési javaslatok megosztására is. 


„A város működése és gazdasága egyaránt szembesül a robottechnológia, a digitalizáció, a munkaerőpiac, a közlekedés, a fenntartható gazdaság, az élhető és szerethető város kérdéseivel-kihívásaival. Nem elegendő, ha csak a jelenre összpontosítunk; minden olyan döntést is meg kell hoznunk, ami biztosítja, hogy közös otthonunk, Székesfehérvár a jövő nemzedékei számára is vonzó, az ő idejükben is sikeres város legyen. Ebben kérjük az Önök segítségét, támogatását is!” – fogalmaz a fehérvári cégeknek írt levelében dr. Cser-Palkovics András. A napokban valamennyi társas vállalkozáshoz eljut az önkormányzat kezdeményezése – jelentette be a polgármester kedden délután. 

„Székesfehérvár a magyar gazdaság egyik legfontosabb erőcentruma, hiszen ha Budapestet nem számítjuk, a megyei jogú városok közül a második legerősebb a fehérvári gazdaság. Az itt működő cégek és munkavállalóik teljesítményének köszönhető, hogy idén is rekordösszegű fejlesztés valósulhat meg – nagyrészt saját forrásból. Úgy, hogy a magánszemélyek továbbra sem fizetnek helyi adót nálunk. A gazdasági konzultációval a város és a fehérvári gazdaság fejlődéséhez, illetve az Integrált Településfejlesztési Stratégia felülvizsgálatához kapcsolóan a közvetlen információátadási és véleménynyilvánítási lehetőséget szeretnénk megteremteni.” – mondta el dr. Cser-Palkovics András. 

Székesfehérvár nemcsak a nemzet történelmi fővárosa, hanem az Alba Innovárral és a helyi iparban jelenlévő robottechnológiával is élen jár hazánkban. Éppen ezeket a legnaprakészebb ismereteket és módszereket látják a fenntartható jövő zálogának – ezért hívják közös gondolkodásra a cégeket, szakembereket, minden fehérvárit. A meghirdetett gazdasági konzultáció célja, hogy megfelelő információk – és az elvégzett társadalmi-szociológiai kutatások eredményeinek – birtokában fel lehessen készíteni a várost a következő évtizedek kihívásaira, lehetőséget teremtve a folyamatos, értékteremtő és fenntartható fejlődésre. Mint dr. Cser-Palkovics András fogalmazott: az önkormányzat minden olyan elképzelést, fejlesztést támogat, ami szolgálja Székesfehérvár rövid, közép és hosszú távú stratégiáját. 

„Minden társas vállalkozás megkapja az önkormányzat levelét – ami több ezer címzettet jelent – méghozzá szimbolikusan azon az elektronikus rendszeren keresztül, amelyen a helyi adókkal kapcsolatban az Adóirodával tartják a kapcsolatot. Ebben megadunk egy felületet a városi honlapon, ahol észrevételeiket, problémáikat megfogalmazhatják Székesfehérvár fejlődéséről. Itt természetesen a közvetlenül megszólított cégeken kívül is bárki megírhatja nekünk javaslatait. A most elindított konzultáció egyébként folyamatos lesz, minden gazdasági döntést, sajtótájékoztatót és aktuális adatot megjelentetünk, ahhoz mindig érkezhetnek vélemények, felvetések.”

Székesfehérvár polgármestere mindenkit arra kér, látogasson el a www.szekesfehervar.hu/gazdasagikonzultacio felületre, és csatlakozva a kezdeményezéshez,
juttassa el ötleteit, véleményét a döntéshozókhoz! 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."