Varkocs: újabb eredményes verseny
Írta: Mátay Balázs   
2018. október 22.
Szentlőrincen, a 18. alkalommal megrendezett Horváth Géza Nemzetközi Ökölvívó Emlékversenyen szerepeltek az elmúlt napokban a Varkocs György Box Club tehetségei.

 

 

A rangos viadalon a '91 kg-os súlycsoportban érdekelt Lénárt Péter és a serdülőknél az 59 kilósok között az egész verseny legjobb korcsoportos öklözőjének választott Balogh Bálint győzni tudott a négy ország kiválóságait tömörítő mezőnyben.

 
- Szerb, horváth, szlovén és magyar csapatok alkották a mezőnyt. Major László sikeres technikai minimumvizsgát tett, így ő a klub legújabb hivatalos versenyzője. Nagyon kicsin múlt csak, hogy ismét veretlenül térjünk haza. Magyar Ildikó saját súlycsoportjánál feljebb indult, mert csak ott volt ellenfél számára, de a rutinszerzés miatt vállalta a mérkőzést. Győzelem elmaradt ugyan, de a célt elérte, felkészülésnek jó volt. Lénárt Péter ismét kiütéssel győzött. Élversenyzőnk már az első komolyabb ütésével megrendítette ellenfelét, de csak a 2. menetben sikerült végleg padlóra küldeni. Balogh Bálint szintén győztesen tért haza. Bálint ökölvívása annyira lenyűgözte a zsűrit és a közönséget hogy megkapta a verseny legjobb serdülő versenyzői díjjat. - foglalta össze az emlékverseny esszenciáját a Varkocs vezetőedzője, Turós Arnold.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."