Döntetlen a Győr ellen
Írta: Fehérvár FC   
2009. január 22.

ImageA Fehérvár FC szakmai stábja által megálmodott felkészülés lényege, hogy a csapat erős ellenfelek ellen készülhessen fel a tavaszi szezonra. Az edzőmérkőzések közül a Győri ETO elleni találkozó volt legelőször lekötve, ezért is lepődtünk meg, hogy a zöld-fehérek „sztárjátékosainak”, és új igazolásainak többsége nem lépett pályára a Vidi ellen. A meccs azért ennek ellenére elérte a célját, különösen úgy, hogy az ETO mintegy negyvenfős keretének pályára lépett huszonöt játékosa égett a bizonyítási vágytól.

A gólokkal adós maradt csapatunk, de nem azért, mert a szitáló égi áldás közepette utálatos dolog futballozni – nagyon felgyorsult a labda a vizes műfüvön. Varga István a Sebők – Andics, Koller, Radovics (Horváth, 46.), Romero – Kulcsár, Farkas, Sifter, Polonkai (Csobánki, 81.) – Sitku (Lelkes, 65.), Alves (Nagy D., 46.) csapatot játszatta, és a fiúk, annak ellenére bíztatóan futballoztak, hogy gólt végül nem sikerült szerezni.

Csapatunknak több helyzete volt, mint ellenfelének (ha a lehetőségek adnák az eredményt, 5-2 lenne ide), de a csúszós pálya mellett hátráltatta a helyzetkihasználást az is, hogy a játékosok tegnap is kettőt edzettek – a fáradtság tompaságot szült.

Így is fontos a szurkolóknak, hogy sok bíztató jelet láttunk a meccsen: mind Sebők, mind Filipovics jól védett, a védelem két helyezkedési hibától eltekintve megbízhatóan szuperált, és ami a legfontosabb: a támadó játékosok (Alves, Sitku, Kulcsár, a második félidőben Nagy Dani) agilitása az őszinél sokkal több gólt ígér tavaszra.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."