„Sirkenjáró, sarkonjáró…”– néptáncosok találkoznak
Írta: Lőrincz Miklós   
2018. november 20.
ImageMinősítő versenyt és találkozót rendez az Alba Regia Táncegyesület, a Fejér Megyei Művelődési Központ és a Motívum Kulturális Egyesület: a Közép-Dunántúli régió amatőr néptáncegyütteseinek minősítő fesztiváljának a Művészetek Háza ad otthont 2018. november 25-én, vasárnap 10 órától.

 

 

A korábban csupán Fejér megyei amatőr együttesek részvételével zajló eseményt a szervezők idén a Csoóri Sándor Program támogatásával kibővítették és megnyitották a régió többi megyei amatőr néptánc csoportja számára is. A fesztiválon részt vehet bármely magyar és nemzetiségi néptáncot táncoló, felnőtt amatőr néptáncegyüttes.

A találkozó célja találkozási, barátkozási, ismerkedési lehetőség biztosítása a megyében és a szomszédos megyékben működő amatőr néptánc együttesek számára; minősítő oklevelek szerzése, valamint szakmai, módszertani segítségnyújtás a csoportok részére. A találkozón résztvevő csoportok szakavatott zsűri véleményét kérhetik, akik útmutatást, fejlesztési javaslatokat is megfogalmaznak az együttesek és szakmai vezetőik részére. További cél, hogy a csoportok megismerjék azokat a művelődési házakat, közösségi tereket, ahol néptáncos társaik próbálnak, és azokat a településeket, ahol a táncegyüttesek a mindennapjaikat élik.

Az eseménynek november 25-én, vasárnap 10 órától a székesfehérvári Művészetek Háza ad otthont, ahol előzetes jelentkezés után a következő együttesek lépnek fel a szakmai zsűri – Tóthné Mihók Erika, Tóth Zoltán és Majoros Róbert – előtt: Ikarus Senior Táncegyüttes, Székesfehérvár; Cserregő Néptáncegyüttes, Várpalota, Berhida Táncegyüttes; Százszorszép Táncegyüttes, Martonvásár; Sárrét Néptáncegyüttes, Szabadbattyán; Mezőfalvi Néptáncegyüttes; Nagyvenyimi Táncegyüttes; Bellő Néptáncegyüttes, Ógyalla; Veszprémi Gerence Hagyományőrző Néptáncegyüttes; Ajka-Padragkút Szenior néptánccsoport, Szárazág Táncegyüttes, Litér; Balatonalmádi Néptáncműhely (Kamara), Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes; Salina Néptáncegyüttes, Adony; Batsányi Táncegyüttes, Tapolca; Homokbödöge Táncegyüttes.

A minősítő bemutatkozások 10 órától és 15 órától zajlanak majd a színházteremben, a részletes program, a fellépési sorrend és a próbarend a www.fejermmk.hu honlapon olvasható.

 A zsűri tanácskozásának idejére a szervezők – a várakozás és az izgalom perceit enyhítendő – vendégül hívták a KOLO Együttes tagjait, akik 17.30 órától délszláv muzsikával és táncházzal gondoskodnak majd a jó hangulatról.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."