20 éves a Belvárosi Nyugdíjas Klub
Írta: Torma Kinga Regina   
2018. november 21.
Image20 éves jubileuma alkalmából ült össze az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület Belvárosi Klubja, megemlékezve és megünnepelve a mögöttük álló két évtizednyi együtt töltött időt. Az 1998. november 19-én alakult klub tagjait verses-zenés műsoruk után dr. Cser-Palkovics András polgármester és Égi Tamás belvárosi önkormányzati képviselő köszöntötte.

 

 

Szinte napra pontosan 20 éve, 1998. november 19-én alakult a Belvárosi Nyugdíjas Klub, amely azonnal csatlakozott az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület munkájához. A klub megalakulásakor 35 főt számlált, vezetője Fröschl Pálné egy évig irányította a klub működését.

A heti összejövetelekre először az I. István iskolában, majd a Ciszterci Gimnáziumban került sor, néhány éve azonban szerdánként, 15 órakor a Hiemer-házban gyűlik össze a majd 40 főt számláló közösség, akiket január óta Makk Lajosné vezet. Ezek az összejövetelek, ahogy azt Makk Lajosné elmondta, mindig jó hangulatban, szinte teljes létszámban telnek: „A foglalkozásokon kívül sokat kirándulunk közösen. A havi programunk megtervezésekor mindig figyelembe vesszük a városi eseményeket: kiállításmegnyitókra járunk, író-olvasó találkozókra. Aktív résztvevői vagyunk a nyugdíjas sportvetélkedőknek, szívesen veszünk részt a történelmi és szellemi vetélkedőkön és a lecsófesztiválon is.”

A 20 éves vidám hangulatú, jubileumi összejövetelen a tagokkal ünnepelt dr. Cser-Palkovics Andráspolgármester és Égi Tamás alpolgármester, önkormányzati képviselő. A polgármester köszöntőjében elmondta, hogy a város életében jelentős szerepet töltenek be a nyugdíjas klubok, hiszen összefogják és városrészenként egy körbe szervezik a szépkorú lakosokat. „A 20 éves jubileum, azt gondolom, hogy önmagában is mutatja, hogy erre a közösségre a múltban, a jelenben és a jövőben is szükség van. Bízom benne, hogy ezt a 20-at, követni fogja a következő 20!” – tette hozzá a városvezető.

Az ünnepségen nem maradhattak a tagok műsor nélkül: volt, aki szavalt, volt, aki egy népdalcsokrot énekelt és volt, aki beszédet mondott. Köszöntötték a klub régi megjelent vezetőit és azokat a tagokat is, akik az évek során sokat tettek a mindennapi működésért. A klub életéről írt saját dal eléneklése után pedig gyertyagyújtással együtt emlékeztek meg a már elhunyt tagokról.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."