Solar fát telepítettek a Halesz és a Rózsa ligetbe
Írta: Csordás Csilla   
2018. november 23.
ImageAz ősz a faültetések időszaka. Székesfehérvár Városgondnoksága mintegy 700 fát ültetett el az elmúlt hetekben a város közterein. Két különleges, modern alkotásnak is beillő fa is helyet kapott ezek között. A Halesz és a Rózsa ligetben telepített, kizárólag napenergiával működő solar fák lehetővé teszik a mobileszközök töltését és az ingyenes wi-fi használatot is, hangzott el a Haleszban tartott sajtótájékoztatón.

 

 

A Székesfehérváron most induló kezdeményezésről és a kínált szolgáltatásokról dr. Cser-Palkovics András polgármester elmondta, a mai kor kihívásainak megfelelő, a smart city fejlesztéseinek sorába jól beleillik e korszerű, környezetbarát technológia telepítése Székesfehérváron. A „fa” ágaira szerelt napelemek megújuló energiával látják el a nyolc USB-s töltőközpontot és a Wi-Fi-t, amelyet ingyenesen vehetnek igénybe a parkba látogatók. A solar fák és körülöttük a padok kihelyezése, a környezet kialakítása 4,5 millió forintból valósult meg. „Ez egy próba, ha beválik, és ez a visszajelzésekből kiderül majd, akkor érdemes elgondolkodnunk azon, hogy a város közösségi terein fokozatosan kialakítsunk majd ilyen jellegű lehetőségeket.”

Bozai István városgondnok kiemelte, az ősz a faültetések ideje, így nagyon stílszerű, hogy a 700 élő fa ültetése mellett ez a két – igazán környezetbarát, térplasztikának is beillő – solar fa telepítése is megtörtént a város két nagyon közkedvelt, sokak által látogatott közösségi parkjában.

A sajtótájékoztatón jelen voltak dr. Dienesné Fluck Györgyi, Dr. Horváth Miklósné és Deák Lajosné önkormányzati képviselők, akik  a parkba látogató sportolni vágyók, a családok,a fiatalok és az idősek nevében egyaránt szólva örömüket és köszönetüket fejezték ki a fejlesztés megvalósításáért.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."