Mesék fába oltva
Írta: Lőrincz Miklós   
2019. január 17.
ImageLáng György fafaragó munkáiból nyílik kiállítás január 18-án, pénteken 17 órakor a Művészetek Háza kiállítótermében; az alkotót és munkáit Varga Csaba fafaragó ajánlja a közönség figyelmébe. A programhoz kapcsolódik a 18 órakor kezdődő Neked szól a mese című felnőtt népmeseest.

 

 

Láng György 1968 óta foglalkozik faragással, mesterei Cs. Kiss Ernő, id. Palatkás József és Péterfy László voltak. A 80-as évek óta több fafaragó tábort, szakkört vezetett, jelenleg a Művészetek Házában működő ifjúsági szakkör vezetője. Eddig több mint 75 kiállításon szerepeltek munkái, többek között a Vatikánban, Rotterdamban, a Pesti Vigadóban és a Néprajzi Múzeumban. A „Mesék fába oltva” című kiállítás eddigi munkásságát öleli fel, a kiállítás címadói faragott mesetáblák. A kiállítás szervezője a Megyei Művelődési Központ és a Magyarországi Alkotóművészek Közép- és Nyugat-Dunántúli Regionális Társasága (M-ART).

A szervezők a kiállítás után, 18 órától szeretettel várnak minden érdeklődőt a Neked szól a mese című felnőtt meseestre, amelynek közreműködői Bukovics János mesemondó, a Magyar Kultúra Lovagja és Pintér Zsolt mesemondó, a Meseszó Egyesület alelnöke, a Hetedhét Hatvan Népmesefesztivál főszervezője.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."