Triplázott a művelődési központ |
Írta: ÖKK
|
2019. január 23. |
Harmadszor nyerte el a Minősített Közművelődési Intézmény címet a Fejér Megyei Művelődési Központ (MMK). Az elismerést a Magyar Kultúra Napja alkalmából január 22-én, a Hagyományok Házában rendezett ünnepségen veheti át Juhász Zsófia megbízott igazgató Fekete Péter kultúráért felelős államtitkártól.
A Minősített Közművelődési Intézmény cím azoknak a közművelődési intézményeknek adományozható, amelyek a közművelődés minőségfejlesztésének alkalmazásával kiemelkedő teljesítményt nyújtanak.
A címet – amelynek viselésére három évig jogosult az intézmény – pályázaton nyerte el a Fejér Megyei Művelődési Központ, 2011 és 2014 után 2018-ban immár harmadszor. A pályázat célja – a 10/2010. (III. 11.) OKM rendelet alapján – az volt, hogy minőségfejlesztésre ösztönözze a közművelődési intézményeket. A pályázaton nyolc tevékenységi körrel lehet pályázni, a fehérvári intézmény a tevékenységek közül a kiállítás, a művelődő közösségek, a rendezvények és a táborok témájában pályázott a címre.
Székesfehérváron egyedül az MMK birtokolja ezt a címet, és az intézmény kollektívája büszke arra, hogy a lehetetlen költségvetési helyzetben is megtarthatták rangjukat. Az MMK kívül esik a város intézményi körén – az intézmény fenntartója a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, az épület tulajdonosa pedig a magyar állam –, tevékenységükkel mégis a város kulturális életének szerves részét képezik.
Az MMK a kötelező feladatait 2011-től a minőségfejlesztésre alapozva végzi. Az intézmény minden tevékenysége értékelésénél elmondható, hogy a „tanulás, benchmarking” értékek összesített eredménye a legmagasabb. Ez azt a tényt támasztja alá, hogy a művelődési központ tudatosan gyűjti az információkat a tevékenységével kapcsolatos szakmai tapasztalatokról, nem csak a látogatóktól, hanem művelődő közösségei tagjaitól és a kollégáktól is. Az MMK aktív részese a szakmai közéletnek, rendszeresen vesz részt és szervez tudásmegosztást biztosító szakmai rendezvényeket, hogy saját innovációit, a tevékenysége során felhalmozódott tapasztalatait megossza a szakmai közösségekkel. Részt vesz az együttműködésre épülő projektekben is, szívesen adaptál máshol bevált módszereket.
|