Évnyitó rendezvény a Magyar Honvédség Parancsnokságán
Írta: Torma Kinga Regina   
2019. január 30.
A januárban megalakult Magyar Honvédség Parancsnokságának törzsfőnöke, Mihócza Zoltán vezérőrnagy találkozott a Fejér megyei közhivatalok és társszervezetek vezetőivel kedden. Az MH ÖHP évértékelő és az MHP évnyitó rendezvényén a vezérőrnagy köszönetet mondott az eddigi szoros együttműködésért, valamint tájékoztatót adott az MHP jelenlegi helyzetéről és az előttük álló feladatokról.

 

 

Január 1-jével a stratégiai irányítással és vezetés-irányítással foglalkozó Honvéd Vezérkar kivált a Honvédelmi Minisztérium egységéből és összeolvadt a műveleti feladatokért felelős MH Összhaderőnemi Parancsnokságával, így megalakult a Magyar Honvédség Parancsnoksága – ennek értelmében Székesfehérvárra összpontosul a Magyar Honvédség stratégiai és műveleti szintű vezetése. Az új parancsnokság sokkal szélesebb hatáskörben, a két eddigi intézmény feladatainak integrálásával működik tovább. Az új vezetési egység élére Korom Ferenc altábornagyot, a Honvéd Vezérkar eddigi főnökét nevezték ki, mint az MHP parancsnoka. Az MHP törzsfőnöke a volt MH ÖHP megbízott parancsnoka, Mihócza Zoltán vezérőrnagy lett, aki a vendégeknek bemutatta a székesfehérvári helyőrség parancsnokát, Sándor Zsolt dandártábornokot.

A keddi évnyitó rendezvényen a Magyar Honvédség Parancsnokságának törzsfőnöke, Mihócza Zoltán látta vendégül a Fejér megyei közhivatalok és társszervezetek vezetőit. A találkozón sor került a Zrínyi 2026 program keretében már megvalósult eszközfejlesztések rövid technikai bemutatójára. A résztvevők megnézték az új, könnyű, eddig kiválóan vizsgázott CZ Scorpio Evo3-as géppisztolyt és CZ 805-ös gépkarabélyokat, illetve a baleseti helyszínelésnél használt, korszerű technikai eszközöket. Látható volt egy-egy bemutatópéldány a katonai rendészet új gépjárművei közül, és kiállítottak egyet a tavaly beszerzett katonai Ikarus-buszokból is.

A Kormány által finanszírozott Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program kapcsán Mihócza Zoltán vezérőrnagy elmondta: sok katona várta már, hogy a különböző technikai eszközök a honvédségnél megújuljanak. „A program értelmében nem csak harcászati és technikai eszközök beszerzésről van szó, hanem gyártási kapacitás és technológia vásárlásáról is. Így a későbbiekben a Magyar Honvédség képes lesz arra, hogy hazai fegyverekkel szerelje fel a katonáit.” – emelte ki a törzsfőnök.

Az eseményen részt vett dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere is. Kiemelte: a város hagyományait tekintve is megtisztelő, hogy itt lesz a Magyar Honvédség Parancsnoksága és parancsnoka is. „Óriási lehetőség ez a városnak. Jelentősége túlmutat a presztízsértéken, újra visszakerül az európai és a NATO-térképre a város. Fontos visszaigazolása ez annak is, hogy az eddig itt működő magyar és nemzetközi csapatok is jól érzik magukat. Mindemellett megrendeléseket is jelent majd, amelynek komoly vonatkozásai lehetnek a helyi gazdaság tekintetében.” – tette hozzá a városvezető, aki elmondta, hogy szeretnék, ha a katonacsaládok itt is telepednének le. Ez azonban további oktatási és munkaerőpiaci kérdéseket vet majd fel, amelyekről folyamatos egyeztetések és tárgyalások folynak a honvédség, az állam, a szakmai szervezetek és a város között.

A találkozón a társszervezetek és az MHP vezetői visszatekintettek az MH ÖHP és az együttműködők közös projektjeire, illetve tájékoztatást kaptak az új vezetési egység jelenlegi helyzetéről és jövőbeli terveiről, tárgyaltak a további együttműködési lehetőségekről.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."