Inspiráló és megtisztelő együttműködés
Írta: Torma Kinga Regina   
2019. február 15.
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar külföldi tapasztalatairól és jövőbeli nemzetközi turnéiról tartott sajtótájékoztatót, melyek az ARMEL Opera Festivallal közös együttműködésben valósulnak meg.

 

 

A 2018-as angliai és németországi fellépésekről és a következő avignoni vendégszereplésről Brájer Éva alpolgármester, ifj. Major István, az Alba Regina Szimfonikus Zenekar igazgatója, Dubóczky Gergely, az ARSO művészeti vezetője és vezető karmestere, illetve Havas Ágnes, az ARMEL Opera Festival igazgatója adtak tájékoztatást.

Az Armel Opera Festivál az Alba Regia Szimfonikus Zenekarral szoros együttműködésben szervez külföldi koncerteket 2018 óta. A Székesfehérvár művészeti életében meghatározó szerepet játszó együttes az országhatárokon túl is nevet szerzett magának és a Királyok Városának: 2018 elején a Moszkvai Városi Balettel együttműködve angliai turnéra indultak. Nottingham (Royal Concert Hall) és Manchester (Palace Theatre) közönsége előtt léptek fel olyan nagyszerű művekkel, mint a Rómeó és Júlia, a Hattyúk tava, valamint a Csipkerózsika.

Az ARMEL-lel közös, inspiráló és megtisztelő munkáról ifj. Major István, a zenekar igazgatója adott tájékoztatást: „A nemzetközi siker a zenészeink számára visszaigazolás arról, hogy az út, amin elindultunk 2015-ben, az jó és szakmailag előre vezető. De természetesen visszaigazolás a menedzsment számára is, hogy külföldön, komoly koncerttermekben, piaci környezetben megállja a zenekar a helyét.” – kezdte a vezető, aki elmondta, hogy mind az eszközpark, a megjelenés és szakmai szinten piacképes az együttes, nemzetközi porondon is. Az ARMEL Opera Festival stábjával 2018-ban kezdődött el a közös munka. Először a Moszkvai Balettel együttműködve, angliai turnéra ment a zenekar Notthinghambe és Manchesterbe. Akkor még orosz karmesterrel a zenekari árokban foglaltak helyet a zenészek a Rómeó és Júlia, a Hattyúk tava, valamit a Csipkerózsika előadásain. Az év végén már a lipcsei Gewandhaus színpadán adtak koncertet négy alkalommal Michael Zukernik és Dubóczky Gergely vezetésével. A jövőbeli nemzetközi megjelenések kapcsán kiemelte, hogy február végén az avignoni opera színpadán szerepelnek, és örömmel tekintenek az előttük álló nemzetközi bemutatkozások elé is.

Az ARMEL Opera Festival munkáját Havas Ágnes igazgató ismertette. Elmondta, hogy a produkciós iroda immár 14 éve szervez turnékat magyar zenészek, karmesterek, zenekarok számára rangos külföldi koncerttermekbe, ami mellett az Opera Fest idén ünnepli 12. születésnapját. Beszédében kifejezte háláját a város vezetése felé, amiért teljes mellszélességgel az ARSO és az ARMEL együttműködése mögé állt. „Sok magyar zenekarral dolgoztunk már együtt, de az ARSO-val kapcsolatban ki kell emeljem, hogy egy szakmailag és emberileg is jól működő zenekarról van szó, ami a művészvilágban nagyon ritka. Mondom ezt szakmai visszajelzések, köztük Igor Shavruk karnagy véleménye alapján, aki nem szokott a zenészekkel kesztyűs kézzel bánni.” A jövőbeni tervek kapcsán az igazgató bejelentette, hogy az angol és francia bemutatkozás után szervezés alatt áll egy zürichi fellépés is, ahol a világ 10 legrangosabb koncerttermeinek egyikében, a Tonhalle-ban mutatkozhat be az ARSO.

Brájer Éva alpolgármester a zenekar feladataival kapcsolatban kiemelte, a fehérvári zeneszertő közönség kiszolgálása mellett a szakmai fejlődéshez elengedhetetlen a nemzetközi tapasztalatszerzés. Megköszönte a felek együttműködését és sok sikert kívánt a jövőbeli bemutatkozásokhoz.

Dubóczky Gergely, a zenekar művészeti vezetője és vezető karnagya elmondta, hogy hatalmas tempóban fejlődik az együttes, amihez a külföldi sikerek nagy motivációt adnak. Az ARMELlel közös munka nyomán a legkiemelkedőbb élményüknek a lipcsei fellépést nevezte meg, ahol Beethoven születésnapján, székesfehérvári kórusok - Alba Regia Vegyeskar, Primavera Kórus - közreműködésével a IX. szimfóniát játszhatták el a közönségnek.

Az idei évben további meghívásoknak tesznek eleget a zenekar tagjai: február végén az Opéra d'Avignon színpadán szerepelnek egy magyar esttel, kiváló magyar szólisták, valamint a Virtuózok tévés tehetségkutató 2017-es korcsoportgyőztese és két 2018-as különdíjasa közreműködésével, Dinyés Dániel vezetésével.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."