3-0-ra nyert a Vidi az FK Banat ellen - Varga István értékelése
Írta: Fehérvár FC   
2009. február 02.

Image3-0-ra győzött a Vidi a szerb bajnokság 7. helyezettje, az FK Banat ellen. Az első félidő végén, Vujovics góljával még „csak” 1-0-ra vezettünk, ám a hajrában Máté János két szép találatával fölényes siker született. Varga István a délelőtt eldöntötteknek megfelelően a Sebők – Andic, Koller, Radovics, Mohl – Nagy, Sifter, Farkas, Polonkai – Sitku, Vujovics tizenegyet küldte pályára. Az első helyzet Nagy Dani előtt adódott, azután kiegyenlített lett a játék: a szerbek picivel többet birtokolták a labdát, de a mieink okosan, szervezettebben játszottak,sőt fokozatosan fölénybe is kerültek.

A jó játék a 17. perben érett góllá: a Polonkai által felívelt labdát Sitku önzetlenül Vujovics elé pörgette és a montenegrói első érintéssel kilőtte a jobb alsó sarkot. Egyre jobban játszott a Vidi, sőt a csapat lendületét a szünetben végrehajtott három csere sem törte meg. Koller, Farkas és Vujovics helyére Horváth Gábor, Tkacsuk és Alves állt be – öröm, hogy mindhárman jó teljesítményt nyújtottak.

Az FK Banat is sokat cserélt, a második játékrészben látott alakulat erősebb is volt, mint a kezdőcsapat, mégis újabb Vidi-gólok születtek: Sifter helyett Romero, Radovics helyett Lázár, Sitku helyett Máté, Nagy helyett Kulcsár állt be, és az utolsó húsz percben játszó exbőcsi Máté előbb lábbal növelte előnyünket, majd fejjel beállította a végeredményt.

Varga István értékelte a szombati mérkőzést: vezetőedzőnk dicsérte a játékosokat – mint mondta, nem pusztán az eredmény, hanem a mutatott játék miatt. Bár a legyőzött FK Banat játékosai – ne feledjük, a szerb bajnokság 7. helyezettje – nem labdavirtuózok, gyors, rengeteg ütközéssel, ha kell szabálytalansággal tarkított futballt játszanak. Olyat, amilyennel a hazai bajnokságban nem nagyon találkoznak játékosaink.

A Mester kiemelte, a csapat példásan alkalmazkodott a szokatlan stílushoz, sőt, ha kellett fegyelmezetten kezelte a kényes szituációkat. Kiemelte például, hogy az ezúttal is jól játszó Marko Andics zokszó nélkül tűrte, ha rugdosták, provokálták – szemtől-szembe, a játék közben viszont mindent visszaadott…

A megbeszélés után Varga Istvánt arra kértük, honlapunk olvasói számára is értékelje a felkészülés első hónapjának tapasztalatait. Vezetőedzőnk – ezúttal már a szombati meccstől elvonatkoztatva – kiemelte, hogy a játékosok szinte kivétel nélkül jól kezelik azt a helyzetet, hogy a csapat összeállításakor nincsenek „előjogok”, „bérelt helyek”, állandó a versenyhelyzet, minden posztra két, sőt néha három egyenértékű futballistánk van.

A felkészülés horvátországi szakasza kapcsán említette azt is, örömmel látta, hogy a Vidi játékosai erőnlétben is felvették a versenyt az erős horvát és szerb csapatokkal. Pozitívum, hogy jó, füves pályán tudott a csapat gyakorolni – bár valószínű, hogy az otthoni, magyarországi időjárási körülmények miatt most „visszakényszerülünk” a műfűre. Varga István kérdésünkre elmondta, pályafutása során talán csak egyszer, Újpesten dolgozott ilyen erős kerettel, akkor sikerült is megnyerni a bajnoki címet. Most – bár a csapat a kilencedik helyen várja a tavaszt – a célkitűzés változatlanul a negyedik, vagy annál jobb helyezés elérése.

Miután erős a keret, várhatóan az NB III-as csapatban is minőségi futballisták lépnek majd pályára, hiszen bőven van öt remek 21 év alatti játékosunk, akik mellé még három túlkoros is kerülhet. Sőt az is fontos, hogy az első csapat keretének öt játékosa – a két kapus, azaz Halasi és Czirjék, valamint Bencze, Lelkes és Máté még a Puskás Akadémia-FC Fehérvár U19-es csapatában is szerepelhetnek.

Vezetőedzőnk a beszélgetés során kitért az edzőtábor utolsó, hétfőn délelőtt 10 órakor kezdődő meccsére is. A két sérült, Sifter és Pavlisic mellett ezúttal Nagy Dani pihen majd. A belgrádi Csukaricski tervezett kezdőcsapat: Sebők – Andics, Radovics, Horváth, Mohl – Kulcsár, Farkas, Tkacsuk, Polonkai – Alves, Vujovics. A cserék: Filipovics, Lázár, Koller, Romero, Bencze, Elek, Buljubasic, Karadzic, Sitku, Máté.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."