Kiállítás - az Egry József Alapítvány javára
Írta: Temesvári Márta   
2009. február 02.

ImageMűsoros kiállítás-megnyitóra várják a műkedvelőket ma, 17 órától a székesfehérvári Bányató Galériába. A tárlaton az SMV 2000 Festőtanoda múlt évben megrendezett Egry József Művésztelepen festett alkotásait mutatják be a nagyközönségnek. A programon tombola is lesz, ahol értékes festmények, tárgyak kerülnek kisorsolásra. A befolyt összeg a zalaújlaki Egry József Alapítvány számláját gyarapítja.

Az egyik alkotótól, T. Tatai Zsuzsától megtudtuk, hogy Zalaújlak egy pár száz fős csodaszép falu, ahol még bolt és „italozó” sincsen, csak egy kultúrház, egy templom és egy internet-terem nyújt kikapcsolódási alternatívákat a lakosok számára. A település – a helybeliek lélekszáma miatt is – nem tudja kigazdálkodni a művésztelep költségeit, ezért rendezik meg az „adománygyűjtő tombolát” a mai kiállításon.

Az esten Csuha Piroska, az Egry József Alapítvány elnöke, valamint a Székesfehérvár-ért Művészkör elnöke, Gyulai Béla köszönti az érdeklődőket, a tárlatot pedig Simon M. Veronika Munkácsy-érmes festőművész nyitja meg. A műsorban közreműködnek A „Székesfehérvár-ért Művészkör” tagjai és Mihály Barbara, Rankl József versenytáncosok.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."