Semmelweis Ignác-emlékév a Széna Tériben
Írta: ÖKK   
2019. március 15.
ImageSemmelweis Ignác életével, munkásságával és korának mindennapjaival ismerkedtek játékos formában a Széna Téri Általános Iskola diákjai. Az Oktatási Hivatal Székesfehérvári Pedagógiai Oktatási Központjának tematikus napjával emlékeztek a 200 éve született orvosra, „az anyák megmentőjére", aki középiskolai éveit Székesfehérváron töltötte a Ciszterci gimnázium diákjaként.

 

 

 

Semmelweis Ignác életének és munkásságának méltó megemlékezése alkalmából támogatott programsorozat részeként a Széna Téri Általános Iskolában tartotta tematikus napját az Oktatási Hivatal Székesfehérvári Pedagógiai Oktatási Központja, tájékoztatott Dr. Lórodiné Lajkó Ágnes. Az általános iskola vezetője elmondta, a foglalkozás célja az volt, hogy a tanulók játékos, mozgalmas tevékenységeken keresztül ismerjék meg Semmelweis korának történelmi hátterét, illetve munkásságának jelentőségét az életkori sajátosságok figyelembevételével, változatos munkaformák és IKT-eszközök alkalmazásával.

Semmelweis Ignác Fülöp 1818. július 1-jén tíz testvér közül ötödikként született. Középiskolai tanulmányait a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnáziumban és a várbeli Egyetemi Katolikus Gimnáziumban végezte el. Az egyetem elvégzése után, 1844-ben kapta meg diplomáját. Jó megfigyelőképessége és tapasztalatai, valamint a statisztikai adatok helyes értelmezése alapján Semmelweis lényegében a fertőzés-megelőzést  vezette be a kórházi szülészetben, sok anya és kisgyermek életét megmentve ezzel.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."