Minden eddiginél népesebb mezőny versenyez a hétvégi Orka Kupán
Írta: Havasi Tímea   
2019. március 20.
ImageCsúcsokat dönt a 22. Orka Kupa Székesfehérváron. Az Orka Fehérvári Szinkronúszó Sportegyesület által szervezett rangos versenyen minden eddiginél népesebb mezőny, több mint 750 fő vesz részt. A péntektől vasárnapig tartó viadalról sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők.

 

 

Az Orka Kupa Közép-Európa egyik legjelentősebb szinkronúszó nemzetközi utánpótlásversenye, melyre idén 15 ország 44 sportegyesülete nevezett. Először kapcsolódik a viadalhoz Finnország, Grúzia és Kazahsztán, illetve a magyar csapatokon kívül érkeznek sportolók Ausztriából, Horvátországból, Csehországból, Görögországból, Izraelből, Litvániából, Lengyelországból, Romániából, Szerbiából, Szlovákiából és Svájcból is.

Elmondhatjuk, hogy a külföldiek körében vannak „hazajáró” egyesületek, hiszen a tavaly először részt vett országok közül többen delegáltak ismét csapatokat. A háromnapos program a hagyományok szerint alakul: pénteken a kötelező gyakorlatokra és a technikai kűrökre kerül sor, szombaton és vasárnap pedig a látványos páros és csapat versenyszámok, valamint kombinációs kűrök következnek – hangsúlyozta Molnár Andrea, a házigazda Orka Egyesület vezetőedzője.

Hozzátette: a versenyzők életkora 9-18 év között mozog. A verseny alapvető célja idén is az, hogy a fiatal sportolók találkozzanak az idősebbekkel, lássák őket és tapasztalatokat szerezzenek.

„Igen sűrű most a sportnaptár Székesfehérváron. Szeretném megköszönni az Orka Egyesületnek, hogy hosszú évek óta felvállalja ennek a nagyszabású rendezvénynek a megszervezését. Az idei 750 fős részvétel óriási létszám!” – mondta Mészáros Attila alpolgármester, aki minden érdeklődőt arra biztatott, hogy hétvégén látogasson el a Csitáry G. Emil uszodába a látványos versenyszámok megtekintésére.

„Kijelenthetjük, hogy az évek során az Orka Kupa Európa legrangosabb klubversenyei közé küzdötte fel magát. Nagyon sok résztvevő, jó versenyzési körülmények, kiváló rendezés, nemzetközi ismertség és elismertség jellemzi.” – emelte ki P. Vándor Géza, a Magyar Szinkronúszó Szövetség képviselője. Arról is szólt, hogy a szövetség a verseny rangjának megfelelően a teljes magyar válogatottal képviselteti magát. Az utánpótlás-válogatott minden versenyszámban indul és bemutatja a szólóját, míg a juniorok a duójukkal képviselik a magyar színeket.

Mivel a kupán felnőtt versenyszámok most nem lesznek, így a magyar felnőtt válogatott versenyen kívül mutatja be a teljes programját. Szombaton 08.30 órakor a csapatok hosszú programjával kezdenek, majd folyamatosan egész nap, az egyes versenyszámok előtt és után láthatjuk a felnőttek bemutatkozásait. Külön figyelemre méltó lesz vasárnap 16.45 órakor a Highlight program, ami egy teljesen új és roppant látványos versenyszám.

Az Orka Kupa nyilvános, és 200 forintos, úgynevezett lelátójeggyel bárki számára látogatható. Szeretettel várnak minden érdeklődőt!

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."