Az önkéntesség szexi
Írta: SZIGET   
2019. március 21.
ImageA Fesztivál Önkéntes Körpont 2011-ben kezdte működését 18 önkéntessel a Sziget Fesztiválon. Az évről évre dinamikusan fejlődő szervezet, 2018-ban 1500 önkéntest foglalkoztatott különböző fesztiválokon. A Fesztivál Önkéntes Központ egy medúzára emlékeztet, ami teljes élő tömegének csak alig egy-két ezrelékét teszi ki.

 

 

A Fesztivál Önkéntes Központ esetében az 1500 önkéntest egy alig 6-8 fős koordinációs csapat mozgatja. Ilyen struktúra mellett kiemelten fontos az a munka, amit az önkéntes-szervezet középvezetői, az ún. mentorok végeznek, akik egyfelől kisebb munkacsapatokat koordinálnak, másfelől pedig közvetítenek a többi önkéntes és a vezetőség között. 

A HelloMentor projekt segítségével valósulhatott meg egy olyan képzés, amely során lehetőség nyílt a mentorok fejlesztésére. A kapott elméleti tudásukat e-learning anyagok segítségével mélyíthették el, majd a kisebb rendezvényeken ültethették gyakorlatba, hogy az igazi kihívás, a Sziget Fesztivál már gördülékenyen működhessen, és ne jelentsen problémát a határon innen és túlról érkezett önkéntesek koordinálása. 

A projekt célja, az önkéntes vezetők képzése mellett, civil szervezetek határon átnyúló együttműködésének erősítése, és önkéntes csereprogram szervezése. Lehetőség nyílt különböző felvidéki fesztiválokra is eljuttatni az érdeklődőket, valamint a Fesztivál Önkéntes Központ is szeretettel fogadta a Szlovákiából érkezőket a hazai rendezvényekre. 

A projekt lebonyolításában a Szubjektív Értékek Alapítvány, a Fesztivál Önkéntes Központ , a TANDEM, n.o. és a Budapesti Corvinus Egyetem vesznek részt. A projekt az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program keretei között az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."