Döntőbe jutottak U19-es csapataink
Írta: PecsuPress   
2019. március 26.
A lányok és a fiúk is kvalifikálták magukat az U19-es röplabda-bajnokság országos fináléjába. A Fésüs Röplabda Akadémia lánycsapata Budapesten, a fiúk viszont Székesfehérváron léptek pályára az elődöntő második tornáján.

 

 

Fésüs Irén együttese három mérkőzésből kettőt nyert meg az utolsó játéknapon, összesítésben pedig öt győzelemmel és egy, a most elszenvedett vereséggel zárta az elődöntőt a Torma Ágnes U19-es Női Országos Ifjúsági Bajnokságban.

Női U19:
Felsővárosi Fésüs RAF – Jászberényi RK 3:0 (13, 16, 17)
TRSE”A” – Felsővárosi Fésüs RAF 0:3 (-21, -16, -14)
Felsővárosi Fésüs RAF – UTE 2:3 (-16, 20, 22, -23, -8)

Az FRA kerete: Virág Zs., Budai V., Berkó V., Orosz B., Sziládi V., Kovács E., Sötét P., Nagy A., Petri I., Berkó L., Szabó L. Vezetőedző: Fésüs Irén.

A Fésüs Röplabda Akadémia a tabella élén zárt tizenegy ponttal, a szintén tizenegy pontos Újpest nem tudott előzni a mostani 3:2-es siker ellenére sem.

Gazsi Péter fiúcsapata Székesfehérváron röplabdázott a hétvégén, a lányokhoz hasonlóan az elődöntő második, utolsó tornáján. Az FRA két mérkőzést játszott, a Kaposvár ellen alulmaradt, a Sümeget azonban legyőzte és szintén továbbjutott az országos döntőbe.

Férfi U19:
SÜMEG-DABRONC – Felsővárosi Fésüs RAF 0:3 (-15, -25, -22)
Felsővárosi Fésüs RAF – RÖAK-FINO 1:3 (-12, -20, 22, -15)

Az FRA kerete: Sziládi, Arató, Szőke, Szentesi, Nagy, Mayer, Lukács, Hortobágyi, Kocsis, Damsits, Huszár, Kerék, Takács, Tóth. Vezetőedző: Gazsi Péter.

A Fésüs Röplabda Akadémia második helyen végzett a csoportban a Kaposvár mögött, négy mérkőzés alatt elért két győzelemmel és két vereséggel. Gazsi Péter tanítványai négy pontot szereztek és a folytatásban az országos döntőben lépnek pályára majd.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."